2019. szeptember 24-én, Szent Gellért püspök emléknapjának ünnepén, este 18 órakor Michael August Blume SVD érsek, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A szertartáson a Nyíregyházi Egyházmegyét dr. Papp Tibor főhelynök képviselte.
Az apostoli nuncius a szentmisét magyar nyelven celebrálta. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök prédikációja kezdetén köszönetet mondott hazánk apostoli nunciusának, amiért elfogadta a meghívást és ellátogatott egyházmegyénkbe. „Szent Gellért püspök és vértanú ünnepe van, akiről tudjuk, hogy távoli országból jött ide azzal a céllal, hogy tanítson bennünket, s élete példájával erősítse a magyarságban a keresztény hitet. Ezt köszönjük meg nuncius úrnak is. Eljött és a Szentatya szeretetével fordul hozzánk, ezáltal tanítja az itt élő népet az egyre szorosabb kapcsolatra Jézus Krisztussal. Köszönjük, hogy itt van velünk, és ezt a néhány napot a mi egyházmegyénkben tölti, hogy bátorítson, erősítsen bennünket!”
A megyéspüspök arra hívta fel figyelmünket prédikációjában, hogy mindannyian felelősek vagyunk a saját üdvösségünkért. Szent félelemben élve, másokat szolgálva kell jól élnünk, jó döntéseket hoznunk és vigyáznunk, nehogy megbántsuk Istent. Vegyünk példát Szent Gellért püspökről, aki egész életében Isten akaratát követte és engedte, hogy az Úr megvalósítsa őt, s vezesse az általa kijelölt úton.
A szentmise végén Felföldi László plébános mondott köszönetet az apostoli nunciusnak, amiért látogatásával a keresztény közösség egységét erősíti és újítja meg a szívünkben. A plébános háláját fejezte ki az apostoli nuncius imáiért és a koncelebráló atyák szolgálatáért.
Szöveg és fotó: Nadrai-Gergely Klaudia/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |