Lelkigyakorlattal kezdték a tanévet a gimnazisták

Lelkigyakorlattal kezdték a tanévet a gimnazisták

2019. szeptember 19-20-án kétnapos lelkigyakorlaton vettek részt a gimnázium tanulói Máriapócson – Gulyás Patrik 9. osztályos tanuló írta le élményeit.

Forrás és fotó: Szent Miklós-iskola2019. szeptember 26. 15:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1667 napja íródott

Nagy várakozással tekintettem első gimnáziumi lelkigyakorlatom elé. Csütörtökön reggel Nyíregyházától Kállósemjénig vonattal utaztunk, onnan pedig gyalog zarándokoltunk egészen Máriapócsig. Pócspetriben kellemes meglepetés ért bennünket, hiszen az egyik új osztálytársam szülei várták a csoportot zsíros és lekváros kenyerekkel, valamint teával. Kissé már fáradtan érkeztünk meg Máriapócsra, ahol rögtön kezdetét vette a délutáni program.

Először a 9-10. osztályosoknak Pindzsu István atya, a 11-12. osztályosoknak Orosz István atya tartott elmélkedést. Ezután megnéztünk egy filmet, amelynek a címe: A jövő kezdete. Nagyon tanulságos volt, mindenkinek ajánlom a film megtekintését. Ezután jöhetett a finom vacsora, majd átvonultunk a Kegytemplomba, ahol Sivadó László atya vezetésével Parakliszt imádkoztunk. Az esti programban először egy olyan fórum került megrendezésre, amikor az atyáknak bármilyen kérdést fel lehetett tennünk. Nekem ez tetszett a legjobban, mert az atyák válaszaiban értékes gondolatokat hallhattunk fiatalokhoz szóló stílusban. Ezután még átmentünk a fatemplomba is, ahol Akathisztoszt imádkoztunk, és máris eljött az este 11 óra, a lámpaoltás ideje. Másnap reggel fél nyolckor a Kegytemplomban imaórával kezdtük a napot, majd megreggeliztünk. A lelkigyakorlatot Szent Liturgiával zártuk, majd mindenki kézhez vehette azt a levelet, amelybe a gimnáziumi társak írhattak számunkra üzeneteket.

Én nagyon jól éreztem magam a két nap során. Rengeteg új embert ismertem meg, és úgy érzem, hogy lelkileg is feltöltődve vághatok neki az új tanévnek. Remélem, az idén még lesz olyan program, ahol az egész gimnázium újra együtt lehet.

Forrás és fotó: Szent Miklós-iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, lelkigyakorlat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert