Senior Academy in Nyíregyháza

Kereszténynek, vagyis krisztusinak lenni jó! – előadás az Idősek Akadémiájának utolsó alkalmán

Az Istenszülő oltalmának ünnepén, október 1-jén tartott előadást az Idősek Akadémiájának utolsó alkalmán dr. Papp Tibor főhelynök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániáján.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Dancsné Hilda2019. október 2. 09:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1839 napja íródott

A rendezvénysorozatnak, melynek tavaly is vendége volt a főhelynök, záró alkalma ezt a címet kapta: Kereszténynek, vagyis krisztusinak lenni jó! Ehhez igazodóan az atya elsőként arról beszélt, hogy milyen vonásai, jellemzői vannak a krisztusi embernek: van ideje az igazán fontos dolgokra. Ennek igazolásához az ünnep evangéliumi szakaszára utalt, a Lukács Evangéliumában olvasható két lány, Márta és Mária történetére, akik házukban fogadták Krisztus. „Vigyázni kell, hogy ne rohanjunk el az igazán fontos dolgok mellett – mondta. Mindentől előbbvaló, hogy a lelkünkre, mely örök, nagyon odafigyeljünk. ”

„A krisztusi ember nem aggodalmaskodik, bízik a Gondviselésben, s abban, hogy Isten mindent megad, amire igazán szükségünk van; hálás, észreveszi, hogy mennyi mindennel megajándékozza a Jóisten” – hívta fel hallgatóságának figyelmét Papp Tibor atya.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Dancsné Hilda

Nyíregyházi Egyházmegye

előadás, Papp Tibor, Idősek Akadémiája
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert