„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt6,33) – átadták a felújított Sója-iskolát

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt6,33) – átadták a felújított Sója-iskolát

Befejeződtek a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola felújítási és energetikai korszerűsítésének munkálatai. A felújított épület ünnepélyes átadására és megáldására október 10-én délután került sor.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. október 11. 07:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1630 napja íródott

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza város polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a városvezetés számára fontos az oktatás-nevelés körülményeinek javítása, ezt bizonyítják további két köznevelési intézmény a projekt keretében, idén megújuló épületei, még akkor is, ha – mint a Sója-iskola esetében – maga az intézmény nem önkormányzati fenntartású.   

A nagyszabású beruházás jobb körülményeket teremt a Huszártelepen, s – köszönhetően az energetikai korszerűsítésnek – az iskola fenntartási költségeit is csökkenti.

A polgármester példaértékűnek nevezte az egyházmegye, élén Szocska A. Ábel püspök, valamint az itt dolgozó pedagógusok munkáját, akik az emberek felzárkóztatása érdekében cselekednek nap, mint nap, ezért a velük való jövőbeni együttműködésről biztosította a fenntartót.

Vincze Sándor, az iskola igazgatója a nevelőtestület és a diákok nevében is megköszönte az iskolát eredeti állapotába visszaállító munkálatokat, hiszen a görögkatolikus fenntartásban már a kilencedik tanévét kezdő intézmény is folyamatosan fejlődik, s „a lelki környezet mellett nagy nevelő erő az épített környezet: az igényesen kialakított közeg mindenkire pozitívan hat” – mondta az igazgató.

Az intézmény küldetésének tekinti a hátrányok kompenzálását: a 104 itt tanuló, nagy százalékban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek számára az egyházmegye és a város támogatásával a háromszori, térítésmentes étkezés iskolaidőben és szünidőben is biztosított; összefogásban a Karitász Ponttal az időjárásnak megfelelő ruházattal is ellátják őket.

A kulturális hátrányok leküzdését segíti a városi programokba való bekapcsolódás (színház, múzeum, kiállítás, uszoda, tematikus táborok) és a tanoda is. A teleprehabilitáció pedig további képzésekről gondoskodik (képző- és iparművészeti képzés, lovaglás, iskolai előkészítő óvodában, kompetenciafejlesztés alsó tagozatban).

Az egyházmegye tudatos, felnőtt lakók körében végzett cigánypasztorációs tevékenysége, és a szeptemberben megalakult huszártelepi szervezőlelkészség is támogatja ezeket a törekvéseket.

„A hátrányok sokaságával, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek felé nevelőközösségünk elfogadással, keresztényi szeretettel és hittel tud fordulni. Meggyőződésünk, hogy gyermekeink, minden társukhoz hasonlóan, hajlanak a jóra, igényük van a tartalmas, szép életre, és mindenek előtt a szeretetre; próbáljuk meglátni bennük a jót, ezt erősítjük bennük az iskolában töltött évek során” – fogalmazta meg Vincze Sándor a Sója-iskola hitvallását. „A telepen elindult változások derűlátásra adnak okot” – üdvözölte az elindult rehabilitációs folyamatokat, ám további fejlesztésekre is szükség van, csak úgy, mint az iskola belső tereinek és tornatermének felújítására.

Miután Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök megáldotta és megszentelte az épületet, máriapócsi szerzetesi éveinek azon emlékét idézte fel, amikor első ízben tett látogatást az akkor átvett iskolában. A nehéz viszonyokat látva Máté Evangéliumának szavai jutottak eszébe, melyek most mintegy igazolódni látszanak:

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt6,33)

Ebben a szellemben kezdte el működését a görögkatolikus egyház itt, s a jó ügy mellé támogatók is álltak, mint most a kormány és a polgármester.

Isten országát hirdeti az iskola előtt állított kereszt is, melynek másolatával a püspök az egyházmegyét segítő polgármestert is megajándékozta.

Az ünnepség végén Ábel püspök, dr. Papp Tibor főhelynök, Grunda János oktatásügyi referens, valamint az iskola igazgatója együtt járták körbe az épületet a város vezetőségével, s az iskolában zajló munkáról, a gyermekekről és folyamatokról is képet rajzoltak a világi elöljáróknak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, oktatás, Sója
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert