Fiatalos lelkesedés fogadta a Missziós Keresztet Miskolcon

Fiatalos lelkesedés fogadta a Missziós Keresztet Miskolcon

Október 10-én érkezett az eucharisztikus kongresszus Missziós Keresztje Miskolcra. Csütörtök este a fiatalság tartott virrasztást a Székesegyházban, a kereszt tövében.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2019. október 11. 13:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1630 napja íródott

Kora este a vecsernye után kezdődött az ifjúság virrasztása a Búza téri templomban. Fiatal lendület és hangulat, ugyanakkor nagyon mély lelki tartalom és meghittség töltötte be Isten házát csütörtökön este. Először a lelki atyák tartottak rövidebb-hosszabb elmélkedéseket a mintegy háromszáz tinédzsernek és fiatal felnőttnek.

Makkai Atya

Makkai László, egyetemi lelkész arról beszélt, miként jelenik meg Isten az életünkben és mennyire fontos, hogy Őt állítsuk a középpontba. „Azért jöttünk ma ide, hogy Krisztus keresztje újból betöltse azt az örömöt a szívünkben, amelyet Ő hozott közénk”- zárta előadását az atya.

Péter atya

Fedor Péter a Miskolci Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Bizottságának elnöke magáról a keresztről elmélkedett. A találkozások fontossága és a fiatalos lelkesedés nyitottsága felől közelítette meg a Missziós kereszten elhelyezett ereklyékből fakadó üzenetet és adott egyszerű példákat arra, miként élhetünk mi is a szentekhez méltó életet. Elmélkedését egy buzdítással fejezte be Péter atya: „Itt kell rátalálni Krisztusra, itt kell a szent kereszt előtt erőt gyűjteni és itt kell kiimádkoznunk magunkból azt, ami a szívünk mélyén van.”

Róbert atya

Kukuczka Róbert, szalézi szerzetes örömét fejezte ki, hogy ennyire tele van a templom. Beszélt arról is; álmában kapta meghívását a misszióra. A lengyel származású atya számára Szent II. János Pál pápa szavainak („Ne féljetek!) üzenete mindig a kereszthez kapcsolódott: keresztekkel vezet bennünket az Életadó, hogy mi az életünk értelme. „Mindig gondolj arra; lehet, hogy ez életed utolsó pillanata, és akkor nem követsz el bűnt” – intette a fiatalokat a szerzetes.

Boronkai

Boronkai József atya a csend erejéről beszélt a hallgatóságnak. Az igazi érték az, amire kereszt mutat, amelyben megtalálhatjuk önmagunkat, megtaláljuk küldetésünket álarcok és szerepek nélkül. Isten által kijelölt küldetésünk felismeréséhez azonban küzdelmes csöndben kell figyelnünk Isten szavára, mondta a parókus.

Az elmélkedések mondanivalóját a közös éneklés tette kicsit könnyedebbé, a Fráter Kórus közreműködése és Regős Zsolt karnagy irányítása mellett.

"Nem egyedül visszük saját keresztünket, ott van velünk Isten. Világunkban van sok küzdelem és rossz, de a végén mindig Jézus Krisztus győz" – foglalta össze a nap üzenetét az est egyik szervezője, Salai Szabolcs atya. Ennek jeleként növekedett ki a kereszt előtt az égő mécsesekből megformált ICXC NIKA felirat.

ICXC

A virrasztás utolsó részében Dobos András, avasi parókus vezetésével Akathisztoszt énekeltek az Úr tiszteletreméltó Keresztjéhez. A „nem ülve végzett” imádságot a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusának és tanáruk, Herpainé Velkey Klára énekhangja tette még emelkedettebbé.

A szertartás végén a fiatalok között elcsípett: „Holnap is jöjjünk?”- kérdés talán egyik bizonysága lehet annak, hogy a Missziós kereszt már betöltötte küldetését.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Missziós Kereszt, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert