Együtt lenni, imádkozni, töltekezni, segíteni – Szent Liturgián Böjte Csaba testvérrel Rozsályban

Együtt lenni, imádkozni, töltekezni, segíteni – Szent Liturgián Böjte Csaba testvérrel Rozsályban

„Régi vágyunk vált valóra azzal, hogy október 13-án Csaba testvér 8 neveltjével és 2 segítőjével eljött hozzánk, hogy a vasárnapi Szent Liturgián velünk együtt imádkozzon, prédikációjával tanítson, példájával neveljen” – a házigazda, Kiss Andor esperes, rozsályi parókus atya beszámolója következik.

Szöveg: Kiss Andor, fotó: Wachteinheim József 2019. október 18. 10:00

A dévai gyerekek szép és megható műsorát Kölcsey Ferenc és nemzeti imádságunk, a Himnusz ihlette. A csengeri esperesi kerület több településéről is jöttek hívek erre a jeles alkalomra. A perselybe tett adományokat a képviselő testület két tagja átadta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

Családi nap keretében folytattuk együttlétünket a templom melletti agapén, ahol mindenki válthatott néhány szót vendégeinkkel, dedikáltathatta a helyben vásárolt könyveket, vagy készíthetett közös fotót Csaba testvérrel. Hittanosainkat és a vendég gyerekeket interaktív programok, játék és arcfestés is várta a finom étkek elfogyasztása után.

Szöveg: Kiss Andor, fotó: Wachteinheim József

Nyíregyházi Egyházmegye

Böjte Csaba, adomány,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert