Pilgrimage for motor riders

Görögkatolikus motorosok szezonzáró hálaadó zarándoklata

Ha vége a nyárnak, s hűvös szelek járnak, a motorosok számára nem jelent mást, minthogy lassan vége a szezonnak, és pár hónapra el kell búcsúzni a vasparipától. Október 12-én Sajópálfalán adtak hálát az elmúlt szezonért – az alkalomról Nádró János, az egyesület elnöke írt beszámolót.

Forrás: Nádró János, fotó: Varga Lajos, Nádró János2019. október 21. 14:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 164 napja íródott

Felhívásunkra a Görögkatolikus Motorosok Közössége szombaton reggel újra nyeregbe szállt. A tiszaújvárosi központi találkozóhelyről 20 fő 13 motorral indult útnak lelkesen a kitűzött cél, Sajópálfala irányába, hogy a Szűzanya kegyképe előtt hálát adjunk az elmúlt motoros évadért. Megérkezvén a kegyhelyre, ez alkalommal is meleg fogadtatásban volt részünk, majd Haramura Béla diakónus vezetésével a Paraklisz imádságával adtunk hálát, majd a Pannachida énekeit énekeltük el azokért, akik már sajnos nem tudnak velünk együtt motorozni.

Ezt követően megtekintettük az új közösségi házat és a nővérek kolostorát, majd kellemes beszélgetés vette kezdetét, közben a jó hangulathoz nagymértékben hozzájárult az ízletes ebéd is.

A következő állomás a Rakacai-víztározó volt, ahol vendéglátónk, aki egyben motoros társunk is, örömmel fogadott bennünket és megmutatta nekünk a környék látnivalóit.

Nagyon kellemes, jó hangulatú, csendes találkozás volt, ahol mindenki örült a másiknak. Együtt, motoroztunk, imádkoztunk, eszmét cseréltünk a közös hobbinkról. Hála legyen érte Istennek!

Reméljük, hogy jövőre is együtt gurulunk, sok- sok élménnyel gyarapodva.

Széles utat mindenkinek!

Forrás: Nádró János, fotó: Varga Lajos, Nádró János

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, motoros
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




THOUGHTS FOR NATIVITY FAST

Böjti gondolatok

„Böjtölj, mert vétkeztél, böjtölj, hogy ne vétkezzél, böjtölj, hogy kapj valamit, böjtölj, hogy megő...

POPULAR NEWS

UPCOMING EVENTS

Zavartalanul folynak az őszi Kongresszus előkészületei és meghosszabbítják a kedvezményes regisztráció lehetőségét

2020. április 30.

April 2020

HKSZCSPSZV
   

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

   

Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert