Csak Jézus Krisztusban tudunk egyek lenni – cigánypasztorációs szakmai rendezvény Máriapócson

Csak Jézus Krisztusban tudunk egyek lenni – cigánypasztorációs szakmai rendezvény Máriapócson

Szocska A. Ábel püspök lelki percekkel indította a Máriapócson megrendezett cigánypasztorációs szakmai rendezvény második napját október 22-én.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. október 22. 15:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1619 napja íródott

A Cigánypasztoráció a Kárpát-medencében elnevezésű projekt soron következő alkalmát a Boldog Ceferino Intézet a Nyíregyházi Egyházmegye Cigánypasztorációs Bizottságával karöltve szervezte meg október 21-22-én. 

A szakmai rendezvény második napján Ábel püspök a szentatyák tanítására épülő gondolatai után Oroszné Obbágy Rita az egyházmegye cigánypasztorációs referenseként bemutatta a bizottság működését, elért eredményeit, új módszereit, mint például a papnövendékek bevonását a cigánypasztorációba.

Az előadó, Oroszné Obbágy Rita hangsúlyozta az Eucharisztia és a szentségek szerepét a cigánypasztorációban: „csak Jézus Krisztusban tudunk egyek lenni” – mondta. Majd workshop keretében beszéltek arról a jelenlévők, mivel és hogyan lehet hatékonyabbá tenni a cigánypasztorációt, milyen gátló tényezők akadályozzák a cigány és nem cigány közösségek hatékony, félreértésektől mentes kommunikációját.

A délután folyamán dr. Balogh Győző a Miskolci Egyházmegye cigányügyi referense tart előadást, majd a kétnapos rendezvény zárásaként Szent Liturgiát végeznek a kegytemplomban.

Az itt folyó szakmai munkáról hamarosan részletes tudósítást olvashatnak honlapunkon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Ceferino
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert