Gypsy ministry Study tour in the Eparchy of Nyíregyháza

Boldogok, akik meghallják Isten szavát – tanulmányúton a miskolci szakkollégisták

A Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói a Nyíregyházi Egyházmegyében folyó cigánypasztorációs munkával ismerkedtek. A szakkollégisták személyes beszámolóját adjuk közre a tanulmányútról.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye, Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium2019. november 13. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1808 napja íródott

November második hétvégéjén tanulmányi kirándulásra indultak a Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói. Első állomásunk Nyíregyháza volt, ahol Szocska A. Ábel püspök atya várt minket.

A püspök atyánál tett látogatásunk szeretetben telt, kedvessége, jó kedve átragadt mindnyájunkra. Megmutatta a Püspöki Hivatalt, a felújítás alatt álló kápolnát, és vendégül látta a hallgatókat. Az örömteli találkozás után továbbindultunk Máriapócsra.

kerekasztal beszélgetés Orosz Ritával

Máriapócson Orosz Istvánné, Rita mutatta be a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkáját. Többek között beszélt arról, hogy a szemináriumban tanuló kispapok a falvakba, tanodákba kísérik el őt, és segítik munkáját. Előadásokat tartanak fiataloknak a gyermekekre leselkedő veszélyekről. Fontos eleme cigánypasztorációs munkájának a a roma családokkal való személyes találkozás és a roma tehetségnapok. A jövőben megvalósítani tervezett programjaik között szerepel fiatal roma házaspárok részére családtervezési előadások megtartása is.

a Kegytemplomban

Vasárnap reggel közös imádsággal kezdtük a napot a Máriapócsi Kegytemplomban, a Szűzanya oltalmába helyeztük szakkollégiumunkat. Utunkat folytatva Hodász felé vettük az irányt, ahol részt vettünk a hodászi roma közösség Szent Liturgiáján. A liturgiát cigány és magyar nyelven végezte Kanyó Árpád atya és Makkai László atya. Prédikációjában Árpád atya kiemelte, hogy az Úr mindig szól hozzánk. A fontos az, hogy meg is halljuk a szavát. Szakkollégiumunkat és a hodászi roma közösséget a parókia udvarán elültetett almafával kapcsoltuk össze. Hazaindulásunk előtt Lakatos Sándor beszélt nekünk Sója Miklós atya áldásos tevékenységéről is.

faültetés

Köszönjük munkatársainknak a szervezést, a hallgatóknak az aktív jelenlétet, a vendéglátóinknak a kedvességet és a Jóistennek azt, hogy áldása kísért utunkon!

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye, Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, szakkollégium
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert