Életfát ültettek Baktalórántházán

Életfát ültettek Baktalórántházán

Életfát ültettek újszülött gyermekeiknek Baktalórántházán a Dégenfeld Kastélyparkban nemzeti ünnepünkön, október 23-án.

Forrás és fotó: Némethné Csubák Éva, sajtóapostol2019. október 28. 08:30

A helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége csatlakozva Ferenc pápa teremtésvédelmi felhívásához, kezdeményezte a helyi önkormányzatnál az Újszülöttek Parkjának kialakítását. Ebben még támogatásra talált a Nyírerdő Zrt. Baktalórántházi Erdészetében is, így  5 keresztény édesapa és édesanya ültethetett hársfát gyermekének, majd ráhelyezték kislányuk, kisfiúk nemzeti színű névkártyáját.

Orosz Zoltán parókus atya megáldotta és megszentelte az elültetett életfákat, a gyermekeket, a szülőket. „Fontos és nélkülözhetetlen a család mint a társadalom pótolhatatlan, legkisebb sejtje, a gyermekek vállalása, nevelése, amihez Mária-lelkületű, keresztény édesanyákra van szükség” – mondta a KÉSZ helyi elnöke.

Ugyanakkor a Föld és a levegő tisztaságának vigyázására, a környezettudatos életmód fontosságára, szemléletváltás szükségességére is felhívta a figyelmet. Az esemény az Ároni áldás eléneklésével fejeződött be.

Forrás és fotó: Némethné Csubák Éva, sajtóapostol

Nyíregyházi Egyházmegye

KÉSZ, Baktalórántháza, Orosz Zoltán, teremtésvédelem, faültetés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert