„Műveljétek és őrizzétek!”

„Műveljétek és őrizzétek!”

A fenti idézet volt a mottója az idei missziós tábornak, ennek szellemében töltöttünk el 5 napot a nagykovácsi Teleki-Tisza kastély cserkésztáborában.

Matavovszky Györgyné2016. augusztus 26. 15:57

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1002 napja íródott

A fenti idézet volt a mottója az idei missziós tábornak, ennek szellemében töltöttünk el 5 napot a nagykovácsi Teleki-Tisza kastély cserkésztáborában. A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolából 28 kis misszióssal vettünk részt a táborban. Kb. 130 gyerek az ország különböző részéről érkezve töltötte együtt a nyári szünet néhány napját, hogy egymást hitükben megerősítsék, megéljék a közösség megtartó erejét.

Érkezésünkkor Kemenes Gábor helyi plébános atya köszöntött bennünket, a nagykovácsi hívek pedig süteménnyel, lekvárral kedveskedtek nekünk.

Sebastian atya – a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója, verbita szerzetes – nyitó beszédében Kicsi János történetét mondta el, mellyel arra tanított, hogy a világ akkor fog működni, ha az ember jó lesz. Így hát, bármilyen kicsik vagyunk is, hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy jól működjön ez a világ.

Egyik nap Székely János püspök atya látogatott meg minket, aki beszélt a Kárpátok csúcsán megélt élményéről. A Jó Isten által alkotott csodálatos természet mindig lenyűgözi őt. Arra figyelmeztetett, hogy mindig jó pásztorként bánjunk Földünkkel, amit Isten tökéletesnek alkotott, melynek minden apró részlete egyre közelebb visz a Teremtőhöz.

Egyik este az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit vettük számba, majd csoportonként rajzokban jelenítettük meg, Noé történetéhez kapcsolva azokat.

A budakeszi állatparkban simogathattunk őzikét és szarvast, majd a mosómedvák és az aranysakál produkcióját csodálhattuk meg.

Görögkatolikus liturgián két alkalommal vettünk részt, melyet Bodnár Attila atya celebrált. Római katolikus testvéreink lassan megismerik a mi liturgiánkat, hisz már 7 éve táborozunk együtt, mi pedig a latin szentmisét, ez által is gazdagítva egymást.

A tábori élet elengedhetetlen része a sok sport, vetélkedő, kézműves foglalkozás, tábortűz, közös tánctanulás. Ebben idén is volt részünk bőven!

Utazásunkhoz jelentős támogatást kaptunk Szocska Ábel apostoli kormányzó atyától, a Szent Lukács Szeretetszolgálattól, valamint az iskolánkban működő Görögkatolikus Ifjúsági Egyesülettől. Hálás köszönet érte!

Matavovszky Györgyné

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert