Templombúcsú és -szentelés, az elszármazottak találkozója – ünnepeltek Érpatakon

Templombúcsú és -szentelés, az elszármazottak találkozója – ünnepeltek Érpatakon

Az elszármazott lelkipásztorokat és papfeleségeket is hívták az érpataki görögkatolikus templom búcsúi ünnepségére. A Szent Liturgián Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök megszentelte a felújított templombelsőt.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Móricz Csaba, P. Tóth Nóra2019. október 28. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1804 napja íródott

Az Istenszülőt ünnepelték Érpatakon október 26-án a görögkatolikus templom búcsúi ünnepén.

Az oltár körül és a hívek padsoraiban – több világi vezető és közéleti személyiség mellett – Érpatakról elszármazott vendégek is voltak, akik a házigazda Munkácsi János parókus meghívására érkeztek erre az alkalomra, melyen a felújított templombelsőt is megáldotta a Szent Liturgiát vezető főpásztor.

Ábel püspök Szent János Evangéliumában olvasható szeretetparancsról elmélkedett. Szeretni többféleképpen is lehet: elvárásokat táplálva a másik felé, vagy épp önzetlenül – önfeláldozó szeretettel – magyarázta prédikációjában. Ennek igazolására valódi életutakat mutatott be hallgatóságának, s feltette a kérdést: vajon mi melyiket gyakoroljuk?

Maximos hitvalló szeretetlépcsőfokai és egy remete tanításai nyomán a helyes szeretet-út gyakorlására buzdította a híveket. Az isteni szeretet megéléséhez és az Istennel való kapcsolatunk helyes ápolásához semmilyen különleges képességre nincs szükség: a hála, a segítségkérés, a dicséret, a bizalom stb. tekintetében legalább olyan mértékben forduljunk a Jóisten felé, mintha embertársainkhoz fordulnánk.

Az érpataki kötődéssel érkezők sorába maga Ábel püspök is beállt, hiszen az oltár fölött látható festményre, melyet az történelmi üldöztetések alkalmával mentették át ide a máriapócsi monostorból, szerzetesként maga is emlékezett, kedves volt számára.

A tavaly nyáron elkezdett felújítások (ablakcsere) idén egyházmegyei, önkormányzati támogatásból és a hívek nagylelkű adományozásának köszönhetően a belső festéssel folytatódott - mondta el honlapunknak Munkácsi János atya.

A restaurálás során megtalálták a legalább negyven évvel ezelőtti festés elkészítőjének, Anducska Lászlónak a nevét. Az idei felújítást, melyet az újfehértói Patai László végzett el, legalább ilyen hosszú időre tervezik az egyházközség tagjai, akik a felújított és megszentelt templom búcsúja után közös agapéval ünnepelték tovább a kiemelkedő alkalmat.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Móricz Csaba, P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, templomszentelés, Szocska Ábel, Érpatak
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert