Máriapócsi tanodás gyerekek utaztak Nagyváradra

Máriapócsi tanodás gyerekek utaztak Nagyváradra

Sok-sok tanodába járó gyerek és szüleik, s szinte a teljes kollektíva buszra szállt az őszi szünetet, és a gyönyörű időjárás utolsó napját kihasználva. Úti céljuk Szent László városa, Nagyvárad volt.

Szöveg: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Mosolygó Tamás2019. október 29. 15:40

Ami görögkatolikusként érdekes lehetett számukra, arról Vadas Krisztián atya jóvoltából hallhattak, ami kulturálisan, illetve magyarként fontos egy határon kívülre rekedt nagyvárosban (amelynek 25%-a magyar), azt Meleg Attila színház igazgató mondta el.

Természetesen egy ilyen alkalom a tanoda szempontjából összetettebb annál, mintsem egy vidám kirándulást, templomot és várat emlegessenek a későbbiekben. A lovagkirály kapcsán Mosolygó Tamás atyától sokat tanultak a gyerekek – már az indulást megelőzően is – az Árpádházi Szentekről, bővült történelmi tudásuk. Praktikus ismereteiket tapasztalati úton nyerhették közlekedésről, határátlépésről, éttermi étkezési kultúráról, utcai magatartásról, és így tovább.

Nem mindennapos élményben részesültek a pócsi tanodások Szabó B. Sándorné szakmai vezetőnek köszönhetően, aki a szülők és kollégák felé is kifejezte az utazás végén háláját a gyerekek körül nyújtott segítségért. Azonban a legfontosabbat emelte ki igazán: „a köszönet legfőképpen a Jóistennek jár”. Ezt a negyvenkét kiránduló nemzeti imádságunk eléneklésével megerősítette: „Isten, áldd meg a magyart…!”

Szöveg: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Mosolygó Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, cigányasztoráció, kirándulás, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert