Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük – hozzátartozói nap Nyírvasváriban

Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük – hozzátartozói nap Nyírvasváriban

Hagyományteremtő jelleggel rendezték meg november 9-én a hozzátartozói napot Nyírvasváriban a Szent Simeon és Anna Szeretetotthonban: az ellátott idősek hozzátartozói látogattak el az intézménybe.

Forrás és fotó: Nyírvasvári Görögkatolikus Egyházközség2019. november 12. 14:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1621 napja íródott

Nem ketten, hárman: közel százan jelentek meg az egyházközség közösségi termében az úgynevezett hozzátartozói napon, mely arra hivatott, hogy a lakók és hozzátartozóik együtt tölthessenek egy napot. A rendezvény megnyitóján Egriné Pál Erika telephelyvezető mondott köszöntőt.

Beszédében kiemelte, hogy az intézmény egy nagy család, ahol a vérségi köteléken túl is megélhetjük Isten nagy családjához való tartozást. Ezután a Nyírvasvári Általános Iskola diákjai a versek szavaival köszöntötték időseket. Majd a Nyírvasvári Nyugdíjas Klub aranytorkú asszonyai nyújtottak át nótacsokrot a megjelenteknek. A műsor végén az intézmény mindennapjaiba engedett betekintést a videó-montázs, melyet a teremben vetítettek le.

A megható programokat dr. Papp Tibor főhelynök atya szavai zárták, aki háláját fejezte ki a szeretetotthon valamennyi dolgozójának áldozatos munkájáért, „Krisztus szolgáló szeretetének egyfajta megnyilvánulásáért” – ahogyan a főhelynök nevezte ezt a szolgálatot.
Az intézmény dolgozói és Egri Tibor parókus megköszönték a részvételt és mindennemű segítséget, mellyel a rendezvény létrejöhetett.

Forrás és fotó: Nyírvasvári Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, hozzátartozói nap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert