Ferenc pápa közösen ebédelt a szegényekkel a VI. Pál aulában

Ferenc pápa közösen ebédelt a szegényekkel a VI. Pál aulában

A déli Úrangyala imádságot követően Ferenc pápa is részt vett azon az ebéden, melyet a vatikáni VI. Pál aulában terítettek mintegy 1500 rászoruló számára november 17-én.

Forrás és fotó: Vatican News, videó: VOA news2019. november 18. 11:00

A pápa köszöntő szavai az ebéd kezdetén

A közös ebéd kezdetén Ferenc pápa személyesen köszöntötte az egybegyűlteket: „Jó napot mindenkinek! Isten hozott benneteket, köszönöm, hogy itt vagytok! Kívánom, hogy az Úr áldjon meg ma mindnyájunkat, áldja meg családjaitokat ezen a baráti összejövetelen, ezen az ebéden. Köszönöm és jó étvágyat!”

Felajánlásokból, önkéntesek segítségével

150 nagy asztal köré tízesével telepedtek le a meghívottak, akiknek vendéglátását nagylelkűen a római Cares szolgáltató intézmény vállalta magára. 50 önkéntes szolgálta fel az egyszerű ebédet, mely a következő fogásokból állt: lasagna, gombakrémes csirkefalatok krumplival, édesség, gyümölcs és kávé. Az ebéd végén ajándékcsomagot osztottak ki a vendégeknek, melynek tartalmát, száraztésztát és olíva olajat a La Molisana cég és a Coldiretti őstermelők szövetkezete ajándékozta. A vatikáni eseménnyel egy időben Olaszország és Európa szerte, miként egyebütt a világ számos pontján egyházi karitász közösségek látták vendégül rászoruló testvéreiket.

Forrás és fotó: Vatican News, videó: VOA news

Nyíregyházi Egyházmegye

szegények világnapja, Ferenc pápa, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert