A Magyar Tudomány Ünnepének rendezvénysorozatához immár harmadik alkalommal csatlakozott a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a Pedagógiai és Pszichológiai Központ szervezésével 2019. november 13-án a főiskola Szent Péter-termében. A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény évről évre egyre több hallgatóságot vonz.
Dr. Gyurkovics Miklós, a főiskola tanára mondott köszöntőt, ezt követően dr. Schmercz István megnyitójában az Értékteremtő tudomány vezérgondolatát fejtette ki a magyar pedagógia értékelméleti megalapozása kontextusában. Plenáris előadást Dr. Vincze Krisztián, A Tudomány és a keresztény vallás szinergiája címmel tartotta. A tudományos tanácskozás teológia és multidiszciplináris szekciókban folytatódtak.
A teológia szekciót dr. Ivancsó István vezette, melyben hallhattunk Báthory Andrásról, mint warmiai püspökről Berki Anna előadásában. Papjaink primíciás képein lévő különleges idézetekkel foglalkozott dr. Ivancsó István a szekció vezetője. A nők pappá szentelésének teológiai hátteréről beszélt Dr. Kruppa Tamás az Egyházi Tanítóhivatal álláspontját bemutatva. Dr. Puskás Bernadett édesapja, Puskás László szakrális műveit mutatta be az 1975 és 1985 közötti időszakból. Dr. Soltész János Tabuk és értékek címmel egy most megjelent iskolai dokumentum kapcsán beszélt arról, hogy a keresztény embernek mennyire kell ragaszkodnia a krisztusi tanításhoz.
A multidiszciplináris szekciókat dr. Inántsy-Pap Ágnes és dr. Schmercz István vezették. Hallhattunk durván folytonos valós függvényekről dr. Csajbók Zoltántól, óvodáskori magatartászavarok korrekciójáról dr. Dráviczki Sándor előadásában. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Nagy Edit kutatásait ismertette dr. Schmercz István a főiskola hallgatóinak mentálhigiénés állapotára vonatkozóan. Meghatározta azokat a jellemzőket, amelyek segítségével leírhatók ezek az állapotok. A robotika oktatásban dolgozó Nagy Roland az IKT eszközök használatának a 8-12 éves korú gyerekek gondolkodási képességeire való hatását elemezte. Két könyvtártudományi előadás is elhangzott.
Dr. Kührner Éva a könyvmentés dilemmáiról, míg Tanyiné dr. Kocsis Anikó a pedagógiai szakirodalom online forrásairól beszélt. Fucskó Mónika előadásában az önrendelkezés sajátosságait ismerhettük meg az intézményben élő sérült felnőtteknél. A multidiszciplináris szekció egyik vezetője dr. Inántsy-Pap Ágnes részletes elemzést tartott a görögkatolikus fenntartású oktatási intézményekben tanuló diákok szüleinek iskolaválasztási döntéseiről. dr. Nagy Andrea a migráció és a multikulturalizmus dilemmáit fejtegette. A mai világban gyakran találkozunk a migráció fogalmával, ezért a fogalom tisztázására vállalkozott, hogy a migráció által kialakult helyzetet kezelni tudjuk. dr. Szabóné dr. Berta Olga és Oroszné Ilcsik Bernadett az influencerek és a marketing kapcsolatát mutatta be a digitalizált világban. Ungvári Sándor az idősekről gondoskodó intézményeink fejlesztési perspektívájáról beszélt, melyben kiemelte a szervezeti formák alakulásának és változtatásának szükségességét.
A tudományos konferenciát agapé zárta, melyen lehetőség nyílt az előadások során felmerülő kérdések megvitatására. A konferencián elhangzó előadások lektorált összefoglalóját megjelentetjük a Pedagógiai és Pszichológiai Központ kiadványainak harmadik köteteként.
Szöveg: Bodnár Orsolya, fotó: Szilágyi Tibor
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |