Pro Caritate Award to SZILÁGYI Gyöngyi

Pro Caritate díjat kapott a Nyíregyházi Egyházmegye gyermekvédelemben dolgozó munkatársa, Somosiné Szilágyi Gyöngyi – fotókkal frissítve

A november 12-én a Parlamentben megtartott ünnepségen Latorcai János az országgyűlés alelnöke és Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át a Pro Caritate díjat a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény Nevelőszülői Hálózatának szakmai vezetője Somosiné Szilágyi Gyöngyi részére. 

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Iroda, fotó: Zadubenszki Norbert, EMMI2019. november 28. 09:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1590 napja íródott

A díjazás indoklásául szolgáló, az ünnepségen is elhangzó laudációt közöljük az alábbiakban.

„Gyöngyi a gyermekvédelemben végzett munkát hivatásának tekinti. Gyermekszeretete fontos szerepet tölt be munkájában, ezért kiemelt figyelmet fordít sorsuk, életútjuk alakulására.

Az intézményben ellátott gyerekek szabad idejének hasznos eltöltéséhez aktívan hozzájárul, pályázatot nyújt be rendszeresen az Erzsébet táborban való részvételre és kísérőként minden nyári táborozási programban aktívan részt vesz.

Vezetői tapasztalatainak, szakmai tudásának köszönhetően munkatársak, nevelőszülők, gyermekek, fiatal felnőttek számíthatnak segítségére az ellátás megszűnését követően is.

Türelmes, empatikus, segítőkész és rendkívül aktív, kreatív személyiség, aki törekszik a jó emberi kapcsolatok kialakítására, ápolására, a munkahelyi nyugodt légkör megtartására.

A gyermekvédelmi szakellátásnak nincs olyan munkaköre, amelyet nem látott volna el, ráadásul úgy, hogy minden munkakörben megtalálta örömét.

A vezetői munkában 2005 óta rendelkezik tapasztalattal, mely jól segíti a professzionális munkavégzését. Folyamatosan gyarapítja elméleti tudását.

Kollégáival türelmes, következetes, így jó munkatársi viszonyt tud kialakítani, fenntartani. Gyors helyzetfelismerő képességének köszönhetően eredményesen kezeli a felmerülő problémákat.

Folyamatosan tartja a kapcsolatot a nevelőszülőkkel és a náluk elhelyezett gyerekekkel, szívesen és aktívan vesz részt közös rendezvényeiken táborozások szervezésében és lebonyolításában.

A nevelőszülők sikeres munkavégzését értő figyelemmel segíti. A gyermekvédelemben végzett munkát hivatásának tekinti, véleményét - a gyermek legjobb érdekében - bátran felvállalja.

Elkötelezett híve a nevelőszülői ellátásnak, hiszen a gyermekek számára ez az ellátás a személyesség, az érzelmi kötődés, a családi környezet jelenti azt a többletet, amit életmentőnek tekintünk.

Igyekszik megtenni mindent azért, hogy a nevelőcsaládok minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy a gondozási-nevelési tevékenységüket sikeresen végezzék. Ennek érdekében együttműködik a gyermekvédelmi gyámokkal, a gyermekjóléti szolgálatokkal, gyámhivatalokkal, köznevelési intézményekkel, védőnőkkel. Figyelemmel kíséri a törvényi változásokat és aszerint végzi tevékenységét. A kollégák bizalommal fordulhatnak hozzá, segíti őket a problémás esetek megoldásában. Az egyház által fenntartott intézményben nélkülözhetetlen többletfeladatok ellátásában, szervezésében aktívan részt vesz.”

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Iroda, fotó: Zadubenszki Norbert, EMMI

Nyíregyházi Egyházmegye

Pro Caritate, Szent Miklós, gyermekvédelem
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert