Megmutatták tehetségüket a gyermekek

Megmutatták tehetségüket a gyermekek

Énekeltek, verseltek és egyéb színpadi előadásokat is bemutathattak a Nyíregyházi Egyházmegye gyermekvédelmi intézményének ellátottjai az első ki mit tud? vetélkedőn, Újfehértón. A versenyről az intézmény munkatársa, Somosiné Szilágyi Gyöngyi számolt be honlapunknak.

Szöveg és fotó: Somosiné Szilágyi Gyöngyi2019. november 21. 14:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1610 napja íródott

2019. november 20-án a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény hagyományteremtő szándékkal szervezte meg Ki Mit Tud? rendezvényét.

Az elmúlt években a korábbi fenntartó szervezésében három gyermekvédelmi központ vett részt Hajdúnánáson, a tehetségkutató rendezvényen. Idén intézményünk önállóan, az új fenntartó égisze alatt tartotta meg a Ki Mit Tud?-ot. A helyszín az újfehértói Zajti Ferenc Kulturális Központ volt, melyet dr. Hosszú József polgármester térítésmentesen bocsátott a rendelkezésünkre, ezúton is köszönjük neki!

A rendezvényen Fényes Zsolt, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket, valamint a fellépő versenyzőket, majd bemutatta a zsűrit. A zsűri elnöke Mező-Halász Krisztina, a helyi Szent István Gimnázium igazgatónője volt, további zsűritag volt az intézményünk fenntartójának, a Nyíregyházi Egyházmegyének a képviseletében dr. Papp Tibor főhelynök, valamint Iski Péter atya, a nevelőszülői hálózat lelki vezetője.  A köszöntő után dr. Papp Tibor atya nyitotta meg a rendezvényt. Elmondta, hogy már a rendezvény kezdetén gratulál minden versenyzőnek, akik vállalták, hogy részt vesznek a megmérettetésen. Ők azok, akik a bennük lappangó tehetséget nem rejtik el és vállalják, hogy színpadra lépnek egy-egy produkcióval.

Az ifjú korosztály képviselői három kategóriában mutatták meg tehetségüket. Mindannyian sokat gyakoroltak, hogy előadásukat tökéletesítsék. A vetélkedőn egyéni és csoportos kategóriában induló harmincöt gyermek összesen huszonkettő produkciójában gyönyörködhetett a közönség és a zsűri. A bemutatott műsorszámokon látható volt az igényesség, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga.

Helyezettek:

Vers, próza kategóriában:

  • I. helyezett:          Kiss Alex Károly
  • II. helyezett:         Barna Vanda
  • III. helyezett:        Boda Laura

Ének-zene kategóriában:

  • I. helyezett:          Szabó József Richárd
  • II. helyezett:         Radics Edit
  • III. helyezett:        Kanalas Csaba Káté Miklós

Színpadi produkció kategóriában:

  • I. helyezett:          I. számú lakásotthoni szakmai egység, Nyírszőlős
  • II. helyezett:         II. számú lakásotthoni szakmai egység, Nyírbátor

A zsűri különdíjakat is kiosztott. A dr. Papp Tibor főhelynök atya által felajánlott különdíjat Antal Valentina kapta, a Mező-Halász Krisztina által felajánlott különdíjat Soltész Mónika Napsugár, míg intézményünk különdíját Bakró Amanda Kinga kapta a zsűri döntésének értelmében. A rendezvényen fellépő versenyzők mindegyike oklevelet és csokoládét vehetett át a zsűri tagjaitól és az intézményvezetőtől színvonalas teljesítményeikért. A produkciókat elnézve megállapíthatjuk, hogy hatalmas kincseink vannak, akiket mások elé kell tárnunk, nem szabad rejtegetni tehetségeinket! Köszönet illeti a versenyzők mellett a felkészítőket is, akik időt, energiát, fáradságot nem kímélve gyakoroltak a fellépőkkel, s akik nélkül bizonyára nem lett volna ilyen magas színvonalú ez a rendezvény. A közösen elért eredmény folytatásra kötelez mindnyájunkat, így jövőre remélhetően újra találkozhatunk, a következő Ki Mit Tud? vetélkedőn.

Ezúton is köszönjük vendégeinknek a rendezvényen való megjelenést és a zsűri munkájában való részvételüket! 

Szöveg és fotó: Somosiné Szilágyi Gyöngyi

Nyíregyházi Egyházmegye

ki mit tud, szociális, tehetség, verseny, Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, gyermekvédelem
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert