Focibajnokság papnövendékek között - részletes beszámoló a kupáról

Focibajnokság papnövendékek között - részletes beszámoló a kupáról

Esztergom után idén a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet szervezhette meg a katolikus szemináriumok közötti focibajnokságot, melyről ifj. Szemerszki Mihály írt részletes beszámolót.

Szöveg: ifj. Szemerszki Mihály, fotó: Görögkatolikus Papnevelő Intézet2019. november 23. 07:15

Az egész hétvégés esemény pénteken az alkonyati istentisztelettel kezdődött, majd a főiskolán folytatódott az este. A sorsolás volt a leginkább várt napirendi pont, hiszen itt dőlt el, hogy miképpen kerül a két csoportba a hét résztvevő szeminárium.

Előtte még Szocska Ábel püspök atya tartott gondolatébresztő megnyitó beszédet. Az este borkóstolóval zárult.

Szombaton végre elérkezett a nap, melyre már minden kispap várt. Reggel elindult mindenki Nyíradony felé, hiszen a mérkőzéseket itt rendezték meg. Összesen 14 mérkőzés zajlott le a nap folyamán, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindet érdemes volt figyelemmel követni. A mérkőzéseket színesítette, hogy Obbágy László (Lacus) atya a helyszíni kommentálásával tudósított a pályán történt eseményekről.

A “B” csoportban könnyen lefolytak a mérkőzések, azonban az “A” jelűben egy furcsa eset lépett fel. A csoportkörök után két csapat, a Redemptoris Mater Szeminárium és a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet minden mutatója megegyezett, valamint egymás ellen döntetlent értek el a csapatok. Következtek a büntetők, mely során az előbbi jutott tovább második helyen az elődöntőbe a görögkatolikus szeminárium mögött. 

Az első elődöntőt az egri és a nyíregyházi szeminárium vívták, ahol a nap folyamán először a hazaiak maradtak alul. A másik mérkőzésen a Központi Papnevelő Intézet nézett szembe a Redemptoris Mater Szemináriummal és le is győzte azt. Az 5. helyért az esztergomi és gyulafehérvári szeminárium játszott, de az Érseki Papnevelő Intézet növendékei minden támadást hatástalanítottak, ami a kapujuk felé tört és a saját javukra eldöntötték a mérkőzést.

A bronz mérkőzésen megismétlődött a csoport körben már egyszer lejátszott párosítás a görögkatolikus és a Redemptoris Mater Szeminárium között. Az első párharc igencsak parázs hangulatúra sikeredett és ez nem volt másként a második alkalommal sem. Nagyon kemény küzdelemben egyetlen kiszenvedett góllal tudták csak megszerezni a vezetést és a győzelmet a hazaiak.

A döntő mérkőzésre már a lelátókon foglalt helyet mindenki, aki ott volt a csarnokban. A Központi Papnevelő Intézet és az Egri Érseki Papnevelő Intézet között dőlt el idén a bajnoki cím sorsa. A csoportban sima vereséget szenvedő egriek most már nem azt a játékot mutatták, mint korábban. Okos játékkal és csapatmunkával sikerült végig szorongatniuk az egész nap folyamán kitűnő formában játszó budapestieket. A központisokat viszont ezen a napon nem lehetett megállítani és egészen a bajnoki címig meneteltek. A döntő is hozott még érdekességet, hiszen a gólkirályi címre ketten is esélyesként léptek még pályára, Radulov Piry és Molnár Ádám, a végén pedig egyetlen gól döntött közöttük a lefújás pillanatában.

A díjátadó ceremónia során dr. Kruppa Tamás, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora, adta át a díjakat a csapatoknak és az egyéni díjazottaknak is egyaránt.

A torna végleges állása:

  1. Központi Papnevelő Intézet
  2. Egri Érseki Papnevelő Intézet
  3. Görögkatolikus Papnevelő Intézet
  4. Redemptoris Mater Szeminárium
  5. Érseki Papnevelő Intézet (Esztergom)
  6. Gyulafehérvári Papnevelő Intézet
  7. Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet

A torna kiemelt teljesítményt nyújtott játékosai:

  • Legjobb kapus: Czárán Bálint (Redemptoris Mater Szeminárium)
  • Gólkirály: Molnár Ádám (Központi Papnevelő Intézet 7 góllal)
  • Legjobb játékos: Radulov Piry (Központi Papnevelő Intézet)

A kimerítő mérkőzések után közösen imádkozhattunk a nyíradonyi görögkatolikus hívekkel a helyi templomban, ahol Papp Miklós parókus atya üdvözölte a papnövendékeket és meghívta őket egy bőséges, közös vacsorára. A nyíradonyi hívek igazán kitettek magukért, hiszen nem hagyták, hogy a fáradt kispapok bármiben is szűkölködjenek.

Vasárnap a Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban közös Szent Liturgián vettünk részt, majd a szemináriumban fogyasztottuk el az ebédet. Reméljük, hogy az akkor útrakeltek legalább annyi szép emlékkel tértek vissza szemináriumaikba, mint mi, akik a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben lakunk. 

Gratulálunk mindenkinek a helytállásért és reméljük, jövőre újra találkozunk, és esélyünk nyílik visszahódítani a Kispapi Focibajnokság bajnoki címét.

Szöveg: ifj. Szemerszki Mihály, fotó: Görögkatolikus Papnevelő Intézet

Nyíregyházi Egyházmegye

foci, kispapok, kupa, sport
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert