Esztergom után idén a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet szervezhette meg a katolikus szemináriumok közötti focibajnokságot, melyről ifj. Szemerszki Mihály írt részletes beszámolót.
Az egész hétvégés esemény pénteken az alkonyati istentisztelettel kezdődött, majd a főiskolán folytatódott az este. A sorsolás volt a leginkább várt napirendi pont, hiszen itt dőlt el, hogy miképpen kerül a két csoportba a hét résztvevő szeminárium.
Előtte még Szocska Ábel püspök atya tartott gondolatébresztő megnyitó beszédet. Az este borkóstolóval zárult.
Szombaton végre elérkezett a nap, melyre már minden kispap várt. Reggel elindult mindenki Nyíradony felé, hiszen a mérkőzéseket itt rendezték meg. Összesen 14 mérkőzés zajlott le a nap folyamán, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindet érdemes volt figyelemmel követni. A mérkőzéseket színesítette, hogy Obbágy László (Lacus) atya a helyszíni kommentálásával tudósított a pályán történt eseményekről.
A “B” csoportban könnyen lefolytak a mérkőzések, azonban az “A” jelűben egy furcsa eset lépett fel. A csoportkörök után két csapat, a Redemptoris Mater Szeminárium és a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet minden mutatója megegyezett, valamint egymás ellen döntetlent értek el a csapatok. Következtek a büntetők, mely során az előbbi jutott tovább második helyen az elődöntőbe a görögkatolikus szeminárium mögött.
Az első elődöntőt az egri és a nyíregyházi szeminárium vívták, ahol a nap folyamán először a hazaiak maradtak alul. A másik mérkőzésen a Központi Papnevelő Intézet nézett szembe a Redemptoris Mater Szemináriummal és le is győzte azt. Az 5. helyért az esztergomi és gyulafehérvári szeminárium játszott, de az Érseki Papnevelő Intézet növendékei minden támadást hatástalanítottak, ami a kapujuk felé tört és a saját javukra eldöntötték a mérkőzést.
A bronz mérkőzésen megismétlődött a csoport körben már egyszer lejátszott párosítás a görögkatolikus és a Redemptoris Mater Szeminárium között. Az első párharc igencsak parázs hangulatúra sikeredett és ez nem volt másként a második alkalommal sem. Nagyon kemény küzdelemben egyetlen kiszenvedett góllal tudták csak megszerezni a vezetést és a győzelmet a hazaiak.
A döntő mérkőzésre már a lelátókon foglalt helyet mindenki, aki ott volt a csarnokban. A Központi Papnevelő Intézet és az Egri Érseki Papnevelő Intézet között dőlt el idén a bajnoki cím sorsa. A csoportban sima vereséget szenvedő egriek most már nem azt a játékot mutatták, mint korábban. Okos játékkal és csapatmunkával sikerült végig szorongatniuk az egész nap folyamán kitűnő formában játszó budapestieket. A központisokat viszont ezen a napon nem lehetett megállítani és egészen a bajnoki címig meneteltek. A döntő is hozott még érdekességet, hiszen a gólkirályi címre ketten is esélyesként léptek még pályára, Radulov Piry és Molnár Ádám, a végén pedig egyetlen gól döntött közöttük a lefújás pillanatában.
A díjátadó ceremónia során dr. Kruppa Tamás, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora, adta át a díjakat a csapatoknak és az egyéni díjazottaknak is egyaránt.
A torna végleges állása:
A torna kiemelt teljesítményt nyújtott játékosai:
A kimerítő mérkőzések után közösen imádkozhattunk a nyíradonyi görögkatolikus hívekkel a helyi templomban, ahol Papp Miklós parókus atya üdvözölte a papnövendékeket és meghívta őket egy bőséges, közös vacsorára. A nyíradonyi hívek igazán kitettek magukért, hiszen nem hagyták, hogy a fáradt kispapok bármiben is szűkölködjenek.
Vasárnap a Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban közös Szent Liturgián vettünk részt, majd a szemináriumban fogyasztottuk el az ebédet. Reméljük, hogy az akkor útrakeltek legalább annyi szép emlékkel tértek vissza szemináriumaikba, mint mi, akik a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben lakunk.
Gratulálunk mindenkinek a helytállásért és reméljük, jövőre újra találkozunk, és esélyünk nyílik visszahódítani a Kispapi Focibajnokság bajnoki címét.
Szöveg: ifj. Szemerszki Mihály, fotó: Görögkatolikus Papnevelő Intézet
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |