Aki mindvégig kitart, az üdvözül – kánoni látogatás Rozsályban

Aki mindvégig kitart, az üdvözül – kánoni látogatás Rozsályban

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Rozsályban folytatta az ötévenként esedékes kánoni látogatásokat. November 24-én püspöki Szent Liturgiával záródott a háromnapos hivatalos vizitáció.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. november 24. 22:30

November 22. és 24. között Szocska A. Ábel püspök megismerhette a Rozsályi Görögkatolikus Egyházközségnek és filiáinak életét; dr. Papp Tibor főhelynök atya és dr. Sivadó Csaba ökonómus atya segítségével az egyházközség és a parókus hivatalos: liturgikus, templomi, gazdasági, pénzügyi stb. működésének helyességét vizsgálta, közben a hívekkel való személyes találkozás teljesebb képet nyújtott számára az itt folyó pasztorális szolgálatról is. A kiterjedt és sokrétű kánoni vizitáció során a települések intézményeiben, polgármesteri hivatalaiban, iskoláiban is megfordult a főpásztor.

A látogatás utolsó napján Szent Liturgiát celebrált Ábel püspök, aki szentbeszédében az elhangzó evangéliumi szakaszra, Jairus leánya és a vérfolyásos asszony történetének tanulságaira reflektált az életünket átszövő türelem és annak gyümölcsei tükrében.

Előbb épült templom az egyházközségben, minthogy kirendelt papja lett volna – ismerhettük meg a határmenti közösség múltját, az itt élő emberek buzgóságát a főpászortól. Az ősök hitének továbbvitelére, a kitartásra biztatta a híveket ebben a létszámában csökkenő egyházközségben.

Egész életünket átszövi a kitartás és a türelem, mely a szentatyák tanítása szerint egy folyamatosan gyakorlandó erény; miként a jó gazdának, aki kivárja a termés megérését, vagy az édesanya számára, aki kilenc hónapig hordja a gyermekét: a kitartás és a türelem meghozza gyümölcsét.

Aki mindvégig kitart, az üdvözül – idézte a Szentírást az atya, de nem elég egyszer türelmesnek lennünk, újra és újra törekednünk kell rá. Ugyanakkor az emberi erőfeszítés egy ponton túl kevésnek bizonyul: ekkor van szükségünk a kegyelemre, Jézus Krisztusra, akihez bármikor fordulhatunk segítségért – tanította a hallatóságot a főpásztor.

A szertartás végén a házigazda, Kiss Andor esperes parókus atya kifejezte a háromnapos találkozó fölötti örömét; majd dr. Papp Tibor főhelynök röviden összefoglalta a kánoni látogatás eredményét, kiemelve a hívek fontos eseményekkor tanúsított összefogását.

Végül a fiatalok szolgálatát megköszönve és kitartásra buzdítva őket Ábel püspök imafüzért ajándékozott a ministráns szolgálatot teljesítőknek, majd miroválással búcsúzott a rozsályi közösségtől.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kánoni látogatás, Rozsály, Kiss Andor, Szocska Ábel, Papp Tibor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert