New colleagues by the Tutoring of Institute Ceferino

Újabb cigánypasztorációs lelkipásztori munkatársakat képzett a Boldog Ceferino Intézet

Segítők és közösségszervezők vehették át a képzés elvégzéséért járó tanúsítványaikat november 23-án Máriapócson.

Forrás és fotó: Ororsz Rita/Máriapócsi Nemzeti Kegyhely2019. november 25. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1605 napja íródott

A Boldog Ceferino Intézet cigánypasztorációs szakirányú lelkipásztori munkatárs képzése a 2018/2019. tanulmányi évben az ország három pontján, Hódmezővásárhelyen, Kazincbarcikán és Máriapócson zajlott.

A képzés nyár elején záróvizsgával ért véget. Mindazok, akik – bármely helyszínen - sikeresen elsajátították a tananyagot s arról számot adtak, november 23-án az Emmánuel Zarándokközpont nagytermében ünnepélyes keretek között kaphatták meg a képesítésről szóló okiratot.

Ezen a jeles napon Farkas Gábor, a BCI vezetője mondott köszöntő beszédet, énekekkel a boldvai roma közösség szolgált, a nyírkátaiak pedig táncukkal gyönyörködtették a jelenlévőket. A végzettek közül néhányan elmondták, miért fontos számukra a cigánypasztoráció, a közösség, a szentségi élet, hogyan jutottak el a képzésre, s hogy segítik közösségük tagjait közelebb kerülni Istenhez, Egyházhoz.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke, Dr. Székely János aláírásával hitelesített okiratokat Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya adta át személyesen mindenkinek, aki megszerezte a képesítést. Néhány szóban ő is bíztatást adott arra, hogy aki elkötelezte magát Krisztus munkatársaként, az ne egyszeri alkalomnak tekintse azt, hanem mindig fejlődve, egyre odaadóbban végezze vállalt feladatát.

Ezután a Nemzeti Kegyhely bazilikájában cigány nyelven hálaadó Szent Liturgiát mutattak be Kanyó Árpád hodászi, és Magyar László nyírkátai parókus vezetésével. A kántori szolgálatot a hodászi közösség vállalta Lakatos Sándor irányítása mellett. Mivel az Istenszülő templomba vezetésének ünnepkörében zajlott a tanúsítvány-átadás, Kanyó Árpád atya prédikációját ezzel összefüggésben fogalmazta meg, „útravalót” nyújtva mindazok számára, akik a cigánypasztorációban tevékenykednek.
Az ünnepélyes alkalom közös agapéval zárult.
Gratulálunk az új munkatársaknak! Kívánunk mindnyájuknak lelkes, odaadó, Krisztus szándéka szerint végzett munkálkodást.

Forrás és fotó: Ororsz Rita/Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Ceferino, képzés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert