Retreat for cantors in Máriapócs

Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek – újabb beszámoló a kántorok lelkigyakorlatáról

Kántorok lelkigyakorlata volt Máriapócson november 22. és 24. között. A Metropólia egész területéről érkeztek résztvevők, még Felvidékről is. Sokan régi ismerősökként köszöntötték egymást, de persze, azokat is szeretettel, akik először érkeztek erre a találkozóra. Az alábbiakban az egyik résztvevő beszámolóját olvashatják a találkozóról. 

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Fehér Máté2019. november 28. 10:48

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1604 napja íródott

A szakmai részt Királyné Kocsis Magdolna és Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya közösen tartották, a lelki táplálékot, lelki útravalót Fülöp atyától hallhattuk.

Pénteken az esti vecsernyébe tudtunk bekapcsolódni, és a vacsora után már az énekek gyakorlásába kezdtünk, a szombati utrenyét és a vecsernyét énekeltük át, de még előtte a lelkigyakorlatos fiatalokkal Akathisztoszt énekeltünk a kegykép előtt. 

A lelki táplálékot János evangéliumának egyik versére építette metropolita atya: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat" (Jn 17,6)

Vajon kik lehetnek azok, akiket az Atya Jézusnak adott? – tette föl az indító kérdést Fülöp atya. De miután megvilágította a mondat szentháromsági vonatkozását, vagyis, hogy az Atya mindent a Fiúnak ad, és a Fiú a Lélekben mindent visszaad az Atyának, utána már nem is az lett az igazi kérdés, hogy kik ezek az emberek s kik nem, hanem az, hogy én vajon hová tartozom. Ha az Atya mindent odaad a Fiúnak, akkor hogy lehet, hogy van, akik mégsem tartoznak ezek közé? Ez csakis az ember szabad akarata miatt lehetséges. Ugyanis az idézett szakasz eleje és vége rávilágít, hogy mégis van feltétele annak, hogy ebbe a csoportba tartozzunk: „Kinyilatkoztattam nevedet... és „megtartották tanításodat". Vagyis azok tartoznak ide, akik befogadják ezt a kinyilatkoztatást, és meg is tartják. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy annyira tartoznak ide, annyira tartoznak az Atya és a Fiú szeretetébe, amennyire befogadják a kinyilatkoztatást és amennyire tettekre is váltják. Így hát a nagy kérdés az, hogy én befogadom-e az Isten szavát és megtartom-e. Mert akkor vagyok az Atyáé és a Fiúé és a Szentléleké.

A lelki tanítás után hallhattunk még lelki tartalmú tanácsokat a Szent Liturgia kántorizálására vonatkozóan is. Például, hogy olykor, bizonyos helyeken szabad és érdemes is rövid áhítatos csöndet hagyni. A Kerubének előtt, mielőtt elkezdjük ezt a titokzatos himnuszt meg az áldozási ima előtt is.

Szombaton reggel a gyönyörű fatemplomban volt az utrenye. A felkelő Nap sugarai világítottak be a kicsi ablakokon, ez még inkább növelte bennünk a meghittséget, áhítatot. Külön örömünk volt, amikor láttuk, hogy a szintén Máriapócson töltekező fiatalok közül egészen sokan eljöttek erre a hajnali szertartásra is. Biztosan nem bánták meg.

A nap további részében átvettük a temetési szertartás énekeit, majd folytattuk a felkészülést, hiszen az előesti vecsernyén és a vasárnap reggeli utrenyén mi szolgáltunk a kegytemplomban.

A kántorok lelkigyakorlatának az volt most a különlegessége, hogy a vasárnapi Szent Liturgiára átmentünk Hajdúdorogra. Ugyanis az ottani templombúcsú ünnepét közösen ünnepeltük a hajdúdorogiakkal. Néhány éneket a rögtönzött kis kórusunkkal mi énekelhettünk. A püspöki Liturgia után a dorogiakkal háromszor körüljártuk a templomot, amelynek végén kaptuk az áldást, miroválást és az ünnepi antidórt. Utána pedig kivétel nélkül mindenkit, aki a templomban volt, meghívtak a szeretetvendégségre. Több mint négyszázan ültünk asztalhoz az általános iskola nagy csarnokában.

Köszönjük a lehetőséget, hogy megszervezték nekünk ezt a találkozót. Magdikának és metropolita atyának a szakmai irányítást. Természetesen, lelki találkozásra, gyónásra is volt lehetőség. Köszönjük a Zarándokház dolgozóinak is a tiszta szobákat, amik vártak és az ételeket, amiket a test táplálására készítettek.

Reméljük tavasszal is találkozunk nagyböjt idején, és ki-ki hoz magával újabb résztvevőket. Biztosan nem fogják megbánni ők sem!

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Fehér Máté

Nyíregyházi Egyházmegye

kántorok, lelkigyakorlat, Kocsis Fülöp
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert