Fiatalok, kérdezzetek! – A Papp válaszol című könyv bemutatója Nyíregyházán

Fiatalok, kérdezzetek! – A Papp válaszol című könyv bemutatója Nyíregyházán

December 11-én Nyíregyházán is bemutatta legújabb könyvét dr. Papp Miklós atya, aki a 777 blogra érkező kérdéseket válaszolja egy ideje. Ezekből született A Papp válaszol című könyv.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. december 13. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 115 napja íródott

A szerzőt, dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkipásztort, morálteológust, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetőjét dr. Papp Tibor atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke köszöntötte a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, ahol maga is oktatott néhány évvel ezelőtt. Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen fiatal közönség előtt történik a könyvbemutató, hiszen a kötet is fiataloknak szól főként.

Miklós atya előadásában beszélt arról, miért is született meg ez a könyv: útitárs akar lenni a fiatalok számára.

Hiszen a kisgyermekek készen kapott hittel, erkölccsel és kultúrával élik mindennapjaikat, védettek – fogalmazott az előadó –; a felnőtt embert is nehéz kibillenteni stabil értékrendjéből, ám a kamaszkor, az útkeresés 10-15 éve veszélyeztetett korszak: „nem mindegy kitől kérdezzük meg a szívünk közepét”. Ha nem a magunk értékközösségén belül kérdezünk, a válasz összezavarhat abban az időszakban, mikor az „identitásunkat megszüljük”.  

Ugyanakkor őszintén megvallotta, hogy nincs mindenre válasz, nem tud mindenre válaszolni maga sem, s neki is vannak olyan kérdései a szíve mélyén, melyeket nem mer feltenni nyilvánosan: „minden lelkész, minden filozófus úton van, így toljuk, húzzuk egymást a teljesség felé.”

Azt is kiemelte, hogy az alulról jövő kezdeményezések elengedhetetlenek: nem a csapatkapitánytól függetlenedni, de egyéni ötletekkel hozzátenni az egészhez – ez a szubszidiaritás, melyet a 777 blogban is értékel. „Fiatalnak lenni kitüntetés és teher is: várjuk tőletek, hogy hozzatok olyan formákat, vakmerő ötletek, melyeket az idősebb generációk ki sem tudnak találni” – biztatta a fiatal hallgatóságot.

Szó volt arról is, hogyan próbál tanácsot adni: a kazuisztika segítségével – az esetet vizsgálva, hogyan lehet rajta alkalmazni az általános elveket. S a tanácsadás kettős irányú: biztatni kell a fiatalt a konfliktus felvállalására, a szülőtől való leválásra (ettől válik egészséges felnőtté), ugyanakkor határokat szabva, hiszen vannak kérdések, amikor nem lehet megengedőnek lenni. Így ad egészséges egyensúlyt a női, gyengéd és férfi, kemény szeretet, ahogy az Isten is szeret minket.

„A válaszokban szeretettel akarom átölelni a kérdezőt, de nem csak ennyi a dolgom; biztatnom kell: kereszted van elestél, de menned kell tovább.”

A beérkező kérdésekről az is kiderült, hogy társadalmi témájú kevés van köztük, annál több a halálról érdeklődő.

Az előadás végén lehetőség nyílt a könyvek megvásárlására, dedikálására. Az első dedikált példányt az iskolában oktató testvérének, dr. Véghseőné Papp Zsuzsannának adta Miklós atya, aki megszervezte ezt a könyvbemutatót.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

könyvbemutató, teológia, karácsony, Papp Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert