Görögkatolikus cigány karácsony Balogh Győző parókussal, feleségével és kislányával

Görögkatolikus cigány karácsony Balogh Győző parókussal, feleségével és kislányával

A szlovák határ közelében fekvő Rakaca az ellentétek földje. Szegény vidék, de víztározója turistaparadicsom volt és lehetne. A táj provence-i bájú, a leghűségesebb görögkatolikus hívek idősek és nem romák, de a település fiatalodóban, és a cigány lakosság egyre jobban elfogadja a papját.

Szöveg: Kiss Péter/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila2019. december 26. 17:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 202 napja íródott

Ő maga, Balogh Győző, Magyarország első görögkatolikus roma pap családjának feje is ellentéteket egyesít magában: doktori fokozatot szerzett cigánypasztorációról írt dolgozatával, de ezt sajátjai, a görögkatolikus romák jobb szolgálata, és nem tudományos karrier érdekében tette. És noha kétéves a kislánya, bármelyik híve felkeltheti őt éjjel is, ha segítségre van szüksége.

Rakacára menet Szikszó után egy olyan úton haladunk, ami hivatalosan még nem is létezik. Nem értem, hogyan lehetséges ez, hogyhogy egyáltalán itt lehetünk: két hídpillér között hajtunk át, amelyek a semmi közepén az ég felé merednek. Az útépítés látványos eszközeit, gépeit kerülgetjük, mintha időjátékba kerültünk volna, s egy jövőbeli lehetőséget valósítanánk meg. Nem sokkal később visszacsöppenünk a jelenbe, ami már létező, viszont csupa kátyú utakat és mellékutakat, majd mellékutak mellékútjait jelenti. Egy ilyen mellékút végén találjuk meg Rakacát, ami nagyon látványos település, temetővel körülvett temploma ugyanis egy dombon áll, és szinte ráesik az érkezőre. Ennél hangsúlyosabban semmi sem beszélhetne a görögkatolikus jelenlétről ezen a vidéken.

A házak közé érkezve istálló mellett haladunk el, ahol éppen egy lovat csapkodnak kötéllel, és nevetnek hozzá. Százötven méterrel odébb, a parókia előtt az utcán gyerekcsoport álldogál, és figyelni kezd bennünket. Balogh Győző parókus már számíthatott ránk, mert amikor kiszállunk az autóból, egyszer csak váratlanul ott áll előttünk, mintha filmek trükkjeleneteihez hasonlóan, „deus ex machina” jelent volna meg. Körülbelül két óra múlva – mint minden hétfőn, szerdán és pénteken – liturgia lesz a kápolnában, mondja, és meghív bennünket a szertartásra. A templomot is megmutatná, és a jelenlegi, ideiglenes parókián, az otthonukban is leülhetünk beszélgetni, teszi hozzá. A régi parókiát most felújítják.

Életüket – felesége, Hilda, kislánya, Sáriés közössége életét – mostanában a karácsonyra való készülés határozza meg. November 15-én megkezdődött ugyanis a karácsonyi böjt, amikor nem esznek húst, és csendesebben, mértékletesebben élnek, például nem vagy alig néznek tévét. Cigány hagyomány, hogy ilyenkor plusz egy főre terítenek: nem Jézusnak, hanem az ő nevében a szegényeknek. Ennek szellemében része a készülésnek a jótékonykodás is: névtelenül, közvetítőkön keresztül adományokat juttatnak el szegény embereknek: élelmiszert, ruhát vagy élményt ajándékoznak nekik. Élményt? Ezt először nem értem. Karácsonyra hangoló programokat kell érteni alatta: betlehemes előadást, koncertet, vendégeknek a faluba látogatását és tanúságtételeit. Legutóbb rézfúvós zenekar és cursillós csoport tagjai jártak náluk. A szenteste elmaradhatatlan része a Jézus érkezését jelző csengetés, és az a romák körében bevett szokás is fontos Baloghék számára, hogy az elhunyt családtagok fényképét kiteszik a fa alá, az első korty innivalót pedig a földre öntik karácsonyeste.

Győző mint a Miskolci Egyházmegye cigányügyi referense igyekszik mindenfelé újabb és újabb kisközösségeket szervezni; itt, a környéken, a hozzá tartozó Martonyiban, Szászfán, Keresztétén, Pamlinyban, Perecsén is. A körülbelül kilencszáz lakosú Rakaca nyolcosztályos iskolájába százötvenöten járnak, óvoda is van itt. Más felekezet nincs jelen a községben, és a lakosság túlnyomó része roma. A népesség a történelem folyamán kétszer is kicserélődött: az 1700-as években ruszinok váltották a járvány áldozatául esett magyarokat, az utóbbi évtizedekben pedig a roma jelenlét vált meghatározóvá.

Győző kedvenc kifejezése – amint ez a görögkatolikusoknak a romák körében végzett missziójáról írt doktori dolgozatából is kiderül – a cigány szokások „megkeresztelése”.  Ilyen például a romák által az ártó szellemek feltartóztatása érdekében az újszülött bal csuklójára kötött piros cérnának a görögkatolikus csotkira, azaz horgolt karmazsinszalagra való lecserélése, vagy annak elfogadása, hogy a romák „házuk népével” együtt szeretik felvenni a szentségeket, tehát például ha az apa keresztelkedik, vele együtt az összes családtagja is.

Rakacán tizenhét éven át nem volt esküvő – tavaly szeptemberig. Győzőnek ugyanis sikerült megértetnie a cigány közösséggel, hogy egyházi közreműködéssel megszentelhetők, magasabb szintre emelhetők az élettársi kapcsolatok. Ennek lehetőségét mindig felajánlja, és nagyon komolyan veszi a szentségek felvételére való készülést. A liturgiát ebéd, beszélgetés, közösségi együttlét követi. Győző ugyanígy keresztény jelentéssel tölti meg a hagyományos roma „virrasztolást”, azaz a halott elsiratását. Kimegy a házhoz és megszenteli, s ezzel orvosolja a halott visszatérésétől való ősi félelmeket. E közreműködései átalakító hatással vannak a lakosokra: egyre többen halnak meg szentségek által megerősítve. Óriási ereje volt annak az esetnek, amikor egy haldokló fiatalasszony, akihez kiment meggyóntatni és megáldoztatni, végül nem halt meg, hanem felépült, és még egy évig élt utána.

*

A görögkatolikus adventi koszorún hat gyertya van, mert az ő adventjük két héttel előbb kezdődik. Régen ebben az időszakban a kocsmák és a bíróságok egyaránt zárva voltak.

 

Karácsony előtt kilenc nappal egy festményt, amely a szállást kereső Szent Családot ábrázolja, házról házra visznek, és mindennap új család fogadja be Rakacán. Gyertyákkal, szentképekkel rakják körül, és imádkoznak előtte.

A karácsonyi menü Baloghéknál szabolcsi, Győző ugyanis onnét származik (Hilda, a felesége a Kazincbarcika közelében található Zádorfalváról): töltött káposztát, halat, bodagot, azaz cigány kenyeret esznek. Vacsora előtt elmondják a négy-öt versszakos karácsonyi katavászját, ami himnuszszerű betétje a liturgiának, és az ünnep tartalmát foglalja össze. „Krisztus születik, dicsőítsétek, Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek, Krisztus a földön, büszkélkedjetek. Énekeljetek az Úrnak, minden földek, mert ő megtestesült.”

*

Elindulunk a templomba. Valójában felindulunk, mert meredeken visz az út felfelé, a domb tetejére. Habsburg Eduárd szentszéki nagykövet azt mondta, amikor itt járt, hogy a környező táj, amelyre odafentről fenséges kilátás nyílik, Provence-ra emlékezteti. Útközben megállunk a II. világháborúban elesett rakacaiak emlékét őrző hősök tornyánál, amelyben a Mária-oltalomleplet is tartják. Orosz Atanáz megyéspüspök egyszer körmenetben az egész falut bejárta vele. A domb tetejéről jól látszik, hogy Rakaca nem is olyan kicsi, mint gondoltuk: öt utcája van. A ’90-es években bezárt márványbányára is rálátunk innét. A templom szenteltvíztartója helyi márványból készült, a rakacai márványnak annak idején jó híre volt. A nagyszülők korosztályának a bánya adott munkát, a fiatalabbak Kazincbarcikára, a BorsodChembe járnak dolgozni, és Miskolcon, a Boschnál is adódik munkalehetőség, külön Volán-járat hozza-viszi a lakosokat.

A rakacai víztározó híres, az ország legnagyobb mesterséges tava. Régen kifejezetten üdülőparadicsom volt, és újabban kezd megint ebbe az irányba fejlődni. Nemrég fürdésre alkalmassá tették, felújították a padokat, és a szlovákok – főleg a szlovák vadászok – körében ma már elég népszerű, sok vadászházat vesznek meg a környékén.

1921-ben megállt itt az élet – meséli Győző, amikor belépünk –, akkortól ugyanis mindenki ennek a templomnak az építésén dolgozott – és egy évvel később már állt az épület! Rövid idő alatt nagyon népszerű búcsújáró hely lett Rakacából, és a temploma csak azért nem kapta meg a basilica minor rangot, mert nincs eléggé frekventált helyen. Az építési munkálatok miatt abban az évben mindenki elhanyagolta a mezőgazdasági munkákat, mégis négyszer akkora volt a termés, mint máskor, amit az isteni gondviselés jeleként értékeltek.

Régen már három nappal a búcsúk előtt szalmazsákokon aludtak a zarándokok a templom előtt, hogy legyen helyük. Szokás volt a padok megvásárlása és e tulajdon továbbörökítése is. Ennek emléke még ma is annyira eleven, hogy sokan inkább a saját, családi padjukban ülnek akkor is, ha az eggyel előbbi padsort fűtik, így ott télen kellemesebb lenne.

Megcsodáljuk a freskókat, köztük azt, amely Jézust gyermekként, nevelőapja melletti ácsmunkája közben ábrázolja, meg egy olyat, amelyen egy angyal vízzel enyhíti a tisztítótűzben szenvedő lelkek kínjait. A falak sajnos vizesednek, ezért a freskók veszélyben vannak.

A templomot regényes hatású, roppant masszív várfal veszi körül, amelyen a Becherovka alapanyaga, fehér üröm tenyészik. A fal egykor talán valóban védelmi célokat szolgált.

*

Győző a 2016-ban kezdődött itteni működése időszakából a tanodai eredményeikre a legbüszkébb. Ma a korábbinál jóval többen végzik el a nyolc osztályt, sőt jutnak be középiskolába, és maradnak meg ott. Azért fontos a tanoda, mert rendszeres kapcsolatot tart a szülőkkel, és a tanulás értékének felismeréséhez segíti a gyerekeket. Győző pontosan érti ezt, mivel ő is első generációs értelmiségi, így olyan környezetben nőtt fel, ahol csak a fizikai munkát tekintették igazán értéknek. A tanoda rendezett körülményeket biztosít a tanuláshoz, tanszerekkel, füzetekkel látja el a gyerekeket, és ha szükséges, a menzapénzükbe is beszáll, s időről időre kirándulásokat is szervez.

Mennyire tudja és akarja egy görögkatolikus pap család őrizni a magánszféráját? – kérdezem. Elzárkózni egyáltalán nem akarnak, sőt, válaszolja Győző. A kapu be van ugyan hajtva, de a lánc kiakasztható, és mindenki ki is akasztja, ha szükséges. Megesett, hogy orvosi ügyeletre kellett vinni egy gyereket este tizenegykor, s házat szentelni is hívták már késő este. És ő ment. „Értük vagyok itt” – mondja magyarázatul. Zárt közösség a rakacai, amely eddig kevéssé nyílt meg a lelkészeinek, leginkább azért, mert hosszabb ideig egyik sem maradt meg itt. Hozzájuk viszont már bejáratosak. Hilda, aki az önkormányzatnál dolgozik, gyakran segít a híveknek hivatalos ügyeik intézésében.

*

Benézünk a tanodába, ahol éppen adventi koszorúk csinosodnak. Sztupák Orsolya szociális asszisztens kompetenciateszteket rendezget, és a tanodai mindennapokról, pályázatokról, valamint a hétvégére tervezett miskolci mozizásról mesél.  A Jégvarázs 2-t fogják megnézni, a fiúk nagy bánatára, mert ők valami vadabbra vágynának. Huszonhárom tagja van a tanodának, naponta heten-kilencen jönnek. „Ez a tanoda szimbólum, és a püspökünk szíve csücske” – mondja.

*

A hideg kápolnában néhány kedves hölggyel együtt részt veszünk a liturgián. Az énekelt evangéliumból azt a részletet jegyezzük meg leginkább, hogy „aki sokat kapott, attól többet kívánnak”. Aztán a régi karácsonyokról kérdezgetjük az asszonyokat, és gombalevesről, bobajkáról meg a kántálóknak készített pipiskéről hallunk, amelynek szemet, szájat és fület is rajzoltak. Kocsonya, töltött káposzta, paprikás lisztben sült hal kerül még szóba, megismerünk továbbá egy szép régi karácsonyi éneket: „Feljött a hajnal aranysugárral az égre, / leszállt az angyal nagy fényességgel a földre.”

Akkoriban délután öttől éjfélig csengett a falu, annyi betlehemes járta – mondja az egyik néni, egy másik pedig egy bizonyos Béla bácsit emleget, aki teával és forralt borral várja a templomból kilépőket a karácsonyesti mise után.

*

Félig-meddig már elmenőben még visszatérünk a parókiára. Csak ekkor ismerjük meg a kétéves Sárit, aki eddig aludt. Családi képek készülnek. – Amikor mind együtt vagyunk, a nagymamám, a testvérem és anyósomék is velünk ünnepelnek, tízen üljük körül az asztalt – mondja Hilda, Győző felesége. – A hatos mise után agapét szervezünk a híveknek. Mi is sütünk-főzünk, de ők is annyi mindent hoznak, hogy nemigen kell kipótolni. Most már Sári is egyre jobban érti, mi az a karácsony, a Mikulást például nemrég már felismerte. 2017. december 20-án született, szentestére már itthon volt velünk. Betettük a fa alá mint a legszebb ajándékot.

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. december 22–29-i ünnepi számában jelent meg.

Szöveg: Kiss Péter/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

karácsony, cigánypasztoráció, Balogh Győző
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert