Van mire visszatekinteni: van miért hálát adni így év végén a Nyíregyházi Egyházmegyében. Egyházmegyénk életének 2019-ben végigjárt legfőbb állomásait gyűjtöttük össze egy csokorba, fogadják szeretettel.
„Jézus így szólt hozzá: Kövess engem” Mt8,22 – pap- és diakónusszentelések
Isten hívó szavára válaszolva idén is gyarapodott a Nyíregyházi Egyházmegye szolgálattevőinek a száma: Szocska A. Ábel püspök két alszerpapot szentelt diakónussá Orosz István Mokioszt és Tamás Ferencet, majd Tamás Ferenc atyával együtt további öt diakónus vált áldozópappá: Obbágy László, Halász György, Ignácz Gyula, Szirmai Máté, Karakó Roland.
A Jóisten adjon nekik szolgálatkész és alázatos szívet, hogy hűen tükrözhessék Krisztus képmását híveik között!
„Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” 1Pt3,15 – kánoni látogatások
Idén rendszeressé váltak a kánoni vizitációk egyházmegyénkben: Ábel püspök sorra végiglátogatja az egyházközségeket, hogy bepillantást nyerjen az ott folyó mindennapi életbe, a pasztorális munkába. A papírmunkával is járó áttekintés mind a parókus és a hívek, mind a Püspöki Hivatal dolgozói részéről nagy előkészültek után valósultak meg, nem feledve a legfontosabbat: a hálaadást a Jóistennek. A kilenc kánoni látogatás mindegyike három napig tartott és egy püspöki Szent Liturgiával ért véget: Nyíregyháza-Kertváros, Nyírtelek, Nyírcsaholy, Kállósemjén, Demecser, Tiszavasvári, Levelek, Nyírlugos, Rozsály.
„Emészt a buzgóság házadért” Zsolt119,139 – kápolna-, templom-, harang- és keresztszentelések
A templomok állapotmegőrzésére az egész egyházmegye területén szükség van: a kétszáz éves műemléktemplomok esetében éppúgy, mint a néhány évtizede épülteknek. Ezért idén belső-külső festések, ikonosztáz-restaurálások, tetőjavítások, kapu és kerítés felújítások folytak vagy zárultak le tizenkilenc egyházközségben: Hodászon, Újfehértón, Tisztabereken, Anarcson, Urán, Nyírlövőn, Demecserben, Záhonyban, Teremben, Nyírbátorban, Timáron, Leveleken, Nyírlugoson, Geszteréden, Érpatakon, Kántorjánosiban, Nagyecseden, Nyírkátán, Nyírvasváriban. Több templom előtt útmenti keresztet állítottak a hívek, melyet a főpásztor áldott meg Szent Liturgia keretében. Ábel püspök az önálló Nyíregyházi Egyházmegye életében először és püspöki működése során első ízben parókiát is alapított 2019-ben: október 20-án parókiai rangra emelte a rozsrétszőlői görögkatolikus szervezőlelkészséget.
A felújítási munkálatok befejezését minden esetben a szentelés és hálaadás órái követték, melyeken jelen voltak az egyházmegye elöljárói.
„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot” Mk16,15 – külföldi látogatások
A Nyíregyházi Egyházmegye képviseletében 2019-ben Európa számos országába ellátogatott a főpásztor, a helynökei, valamint a görögkatolikus papnövendékek: Horvátországban, Szerbiában, Erdélyben, Kárpátalján, Rómában és Németországban is jártak idén. Az utak során többször kaptak áldást Ferenc pápától, akivel személyesen is találkoztak e „küldöttek”.
És nálunk is jártak vendégek: egyházmegyénkbe látogatott idén az Apostoli Szentszék követe, Michael August Blume érsek, és az egyházmegyék közti párbeszéd jegyében vendégül láttuk a Miskolci Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozóit. Azt is megtapasztaltuk idén, hogy e világ törékeny porcelán az égi erők kezében, hiszen egy vihar szilárdnak hitt házainkat tette tönkre rövid idő alatt. Vendég-létünk tudatára ébredve mégis újjáépítünk.
„Légy is példaképe a híveknek” 1Tim4,12 – elismerések
Példaértékű, tevékeny munkásságáért négy személy vehetett át kitüntetést a Nyíregyházi Egyházmegyében: egy megyei, két országos és két egyházmegyei díjat kaptak 2019-ben.
A megyéből elszármazott személyek országos jelentőségű, kimagasló tevékenységének, vagy teljesítményének elismerésére dr. Keresztes Szilárd kiérdemesült püspök Pro Comitatu-díjat vehetett át a megyenapi rendezvényen, Máriapócson május 25-én.
A Katolikus Karitász Caritas Hungarica-díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat. Idén, október 5-én 39 önkéntes részesült az elismerésben, akik között ott volt a Nyíregyházi Egyházmegyében tevékenykedő Tamás Ferenc is.
A november 12-én a Parlamentben megtartott ünnepségen Latorcai János az országgyűlés alelnöke és Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át a Pro Caritate-díjat a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény Nevelőszülői Hálózatának szakmai vezetője, Somosiné Szilágyi Gyöngyi részére.
December 8-án Szent Miklós-díjban részesülhetett egy civil és egy lelkipásztor. A papok közül Kepics Mihály áldozópap, a laikusok közül dr. Obbágy Veronika érdemelte ki a rangos elismerést a Nyíregyházi Egyházmegyéért folytatott munkájáért.
Ezen túl a szociális munka napján és karácsonykor hagyományteremtő szándékkal a kimagasló teljesítményt elismerő oklevéllel és pénzjutalommal értékelte az egyházmegye Szociális Irodája.
Minden kitüntetettnek szívből gratulálunk!
„Megesett rajta a szíve” Lk 10,33 – szociális hálózatunk
A Nyíregyházi Egyházmegye szociális hálózata is mozgalmas évet zárt. Nőtt a bölcsődei ellátásrendszer, kiépült a tanodahálózat, fejlődött a szociális ellátó-hálózat; a nevelőszülők és a gondozott gyerekek odafigyelést, a munkatársak elismerést kaptak; a bővítésekkel és fejlesztésekkel a szociális segítők munkáját támogattuk. Egy-egy program szervezése és megvalósítása érdekében olykor minden intézmény összefogott, hiszen a motiváció közös: ne szóval szeressünk, hanem tettel. Így született meg többek között a tanodanap augusztus 3-án. A nevelőszülői hálózatban nevelkedő gondozott gyermekek utaztak idén Budapestre, jártak állatkertben, megmutathatták tehetségüket a tehetségnapon; a nevelőszülők báloztak, találkoztak lelki napokon, közös karácsonyi vacsorán - hogy csak a legkiemelkedőbb alkalmakat említsük.
„A ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül” Mt18,14 – hitoktatás, oktatás 2019-ben
A Nyíregyházi Egyházmegye Hitoktatási Irodája szervezte idén többek között az országos görögkatolikus hittanversenyt, a gyermekbúcsút Máriapócson, a Görögtűz tábort, a fiatalok imaestjét.
A köznevelés terén az évet a fejlesztések és bővítések jellemezték: iskola- és óvodaépületek, tornatermek korszerűsítő felújítása, létesítése, valamint egy új óvoda egyházmegyei fenntartásba vétele. A pedagógusbúcsún a pedagógusok, az egyházmegyei napközis táborokban és az egyházmegyei kalandtáborban a gyermekek érezhették a fenntartó megbecsülését.
Ünnepeltünk jubileumot, képeztük a katekétákat, zarándokoltunk az érettségizőkkel és pedagógusokkal, imával fogadtuk az iskolakezdőket és imával indítottuk új vizekre az érettségizőket és az általános iskolai ballagókat, akik között ott voltak a Sója-iskola legelső évfolyamának diákjai is.
Figyelünk gyermekeinkre és fiataljainkra, mert övék a jövő!
Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan 2Tim4,2 – pasztorális tevékenységek
Ahogyan Pál mondja: az örömhír, Evangélium hirdetésére minden pillanat alkalmas. A Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális tevékenysége során az idén különleges helyszíneken és szokatlan körülmények között is hirdették Krisztus tanítását a paptestvérek és a laikus munkatársak: esküvői kiállításon, előadáson a megyeházán, futózarándoklaton, roma tehetségnapon, a sportcsarnokban bálon, motoron és SMS-ben, családtáborban, fesztiválon, kiállításon, temetőben és konferencián.
A megszervezett programok és események az ember tekintetét Isten felé irányították: a cigánybúcsún a szentségekkel megerősítve, a kerekasztal-beszélgetésen a tanúságtétellel, az egyházmegyei családi napon a családok erősítésével, adakozással és jótékonykodással embertársainkban láttuk meg a közöttünk lévő Krisztust.
Istennek legyen hála!
A programok, események megvalósulásáért köszönettel tartozunk azoknak az embereknek, akik sohasem kapnak munkájukkal nyilvánosságot: a Püspöki Hivatal minden dolgozójának – a pályázati iroda, a gazdasági iroda, az építésügyi iroda, a szociális iroda, az oktatási iroda, a hitoktatási iroda, a kommunikációs iroda munkatársai.
Szöveg: P. Tóth Nóra, videó: Zadubenszki Norbert
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |