Karácsonyi ünnepség a nevelőszülői hálózatban

Karácsonyi ünnepség a nevelőszülői hálózatban

Idén, december 23.-án került sor a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény Nevelőszülői hálózaténak karácsonyi ünnepségére, melyet ezúttal is Máriapócson tartottak közel 400 főnek – az intézmény munkatársa számolt be az eseményről.

Forrás és fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, Somosiné Szilágyi Gyöngyi, Balláné Terdik Éva2019. december 31. 02:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1550 napja íródott

Az ünnepség elején közösen énekeltünk, majd Szocska A. Ábel püspök köszöntötte a megjelenteket. A rövid műsorban először Ádám Melinda énekelt, majd Lakatos Anna Mónika és Kiss Alex Károly mondott verset. Ünnepségeink során először egy nevelőapa, Komróczki Zoltán is vállalta, hogy előad egy verset a rendezvényen megjelenteknek. Fényes Zsolt intézmény vezető betegség miatti távollétében Somosiné Szilágyi Gyöngyi szakmai vezető köszönte meg a nevelőszülők egész éves áldozatos munkáját. Köszöntőjében kérte a megjelenteket, hogy a karácsonyi ünnep fényét azzal erősítsük, hogy a karácsonyfa alá az ajándékokkal együtt helyezzük el majd szívünk szétáradó szeretetét is! A beszéd után Erdei Béláné és Somosiné Szilágyi Gyöngyi szakmai vezetők a működtető nevében édességgel köszönték meg az egész évben aktív nevelőszülők munkáját.

Idén, rendhagyó módon, intézményünk fenntartója által nevelőszülői kitüntetések átadására is sor került. A kiemelkedő munkát végző nevelőszülők méltatását Dr. Papp Tibor főhelynök atya olvasta fel, majd vele együtt Szocska A. Ábel püspök atya és a Szociális Iroda vezetője, Pusztai László adott át a kitüntetetteknek elismerő oklevelet és virágcsokrot. A működtető nevében a szakmai vezetők köszönték meg szintén egy-egy virágcsokorral a kiváló nevelőszülők munkáját. Fentartói elismerésben részesült 2019. évben Holló Jánosné, Liskány Zoltánné és Békési Mihályné nevelőszülő.

Az elismerések átvétele után kezdetét vette a karácsonyi ajándékok átadása. Idén a nevelőszülőknek Dr. Papp Tibor főhelynök atya adta át az ajándékokat, a nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekek, fiatalok pedig a hagyományoknak megfelelően a nevelőszülői tanácsadójuktól, utógondozójuktól vehették át a meglepetéseket.  

 A napot püspök atya és főhelynök atya közös asztali áldását követően, a nevelőszülők által sütött finom sütemények közös elfogyasztásával zártuk.

Ezúton is kívánunk Áldott, békés Ünnepeket és Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt valamennyi nevelőszülőnknek és a hálózatban nevelkedő gyermekeknek, fiataloknak!

Forrás és fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, Somosiné Szilágyi Gyöngyi, Balláné Terdik Éva

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekvédelem, szociális, karácsony
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert