Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk (ApCsel 28,2) – ökumenikus imahét 2020

Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk (ApCsel 28,2) – ökumenikus imahét 2020

A nyíregyházi felekezetek hívei minden év januárjában aktívan kapcsolódnak be az ökumenikus imahét imaalkalmaiba. Idén az Apostolok Cselekedeteiből választott sorok határozzák meg a Krisztus-hívők egységét is jelképező hetet január 19. és 26. között.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. január 14. 11:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1558 napja íródott

„Ezen az imahéten fontos lenne tehát, hogy minden igehirdető gondoljon az imahét központi üzenetére és ez legyen az iránymutatása embertársainkkal való kapcsolatunkban: »nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk...«(ApCsel 28,2)” – írja dr. Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke a 2020-as ökumenikus imafüzet bevezetőjében.

Majd ugyanitt olvashatjuk a téma alapvetéseit, mely az idézett bibliai szakaszból indul ki:

„Az embereknek ez a sokszínű és ellentmondásos csoportja zátonyra fut „egy szigeten” (27,26). Ugyanabban a hajóban hánykolódnak, és úticéljuk is ugyanaz, ahol az emberek egysége a szigetlakóktól kapott vendégszeretetben lesz nyilvánvalóvá. Amint összegyűlnek, a tűz körül olyan emberektől körülvéve, akik nem ismerik és nem is értik őket, a hatalmi, társadalmi különbségek eltűnnek. […]

Ma sokaknak ugyanezzel a rémülettel kell szembesülniük, ugyanazon a tengeren. Ugyanazokat a helyeket nevezi meg a bibliai szakasz (27,1; 28,1), amelyek a mai menekültek történeteiben is feltűnnek. A világ más részein sokan hasonlóan veszélyes utat tesznek meg a szárazföldön és a tengeren, hogy elmeneküljenek a természeti katasztrófáktól, a háborúktól és a szegénységtől. Életük szintén ellenséges és kiszámíthatatlan erők kezében van – nem csak természeti, hanem politikai, gazdasági és emberi erőket is beleértve. […]

Keresztény egységünk keresése során nagyon is szükséges erény a vendégszeretet. Ennek gyakorlása egyre inkább nagylelkűségre hív minket a rászorulók iránt. Azok az emberek, akik nem mindennapi emberséget mutattak Pál és társai iránt, még nem is ismerték Krisztust. Mégis, szokatlan emberségük, kedvességük révén kerültek közelebb egymáshoz a megosztott emberek. Keresztény egységünket nemcsak az egymás iránti vendégszeretettel tudjuk kifejezni, noha ez is fontos, hanem szeretetteljes találkozásokon keresztül azokkal is, akik nem részesei nyelvünknek, kultúránknak és hitünknek.”

Nyíregyházán a központi rendezvénybe és a kertvárosi felekezetek imaalkalmaiba is be lehet kapcsolódni minden este 18.00 órától. Az igehirdetőkről, a szertartás vezetőiről, a helyszínekről az alábbiakban tájékozódhatnak, valamint letölthetik az idei imafüzeteket.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumenikus imahét, Nyíregyháza,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

Csatolt dokumentum(ok):




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert