Ha katolikus vagy, 2020-ban ezekre az eseményekre figyelj!

Ha katolikus vagy, 2020-ban ezekre az eseményekre figyelj!

Cath.ch svájci katolikus portál az új év jelentős eseményeiről és jubileumairól készített figyelemfelkeltő válogatást.

Forrás: Cath.ch/Kaposvári Egyházmegye, Magyar Kurír, fotó: pietropastorelli.com2020. január 17. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1721 napja íródott

Január 22.: Chiara Lubich (1920–2008), a Fokoláre mozgalom alapítója születésének centenáriuma. Az első közösség 1943-ban Olaszországban, Trento városában alakult. A lelkiség középpontjában az egység és a párbeszéd kultúrája áll.

Február 29.: Genfben, a protestáns Szent Péter-székesegyházban katolikus szentmisét celebrálnak. Mióta a reformáció 1536-ban megnyerte magának a várost, ez az első alkalom, hogy katolikus istentiszteletet tartanak e helyszínen. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke az eseményt „az egység kiemelkedő szimbólumának” tartja.

Március 2.: E naptól lesznek elérhetők a Vatikáni Apostoli Levéltár XII. Piusz pápaságára vonatkozó dokumentumai. A történészek hosszú idő óta várták ezt az előrelépést, hiszen lehetővé válik az egykori pápa személyiségének és a második világháborúban betöltött szerepének alaposabb megismerése.

Március 3.: Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága, a COMECE  létrehozásának 40. évfordulója.

Március 18–24.: Az Egyházak Világtanácsa általános gyűlést tart, melyen új főtitkárt választanak. A norvég lutheránus lelkipásztor, Olav Fykse Tveit 2010 óta tölti be e posztot.

Március 25.: Huszonöt éve jelent meg II. János Pál pápa Evangelium vitae kezdetű enciklikája.

Május 16.: XV. Benedek pápa e napon kanonizálta száz éve Jeanne d’Arcot, az orléans-i szüzet (1412–1431), így ő Johannaként lépett a szentek sorába.

Május 18.: Száz évvel ezelőtt született Karol Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa a dél-lengyelországi Wadowicében. 1978-ban ő lett a modern idők első nem olasz származású egyházfője. Diplomatikus fellépése eredményeként 1989-ben fontos szerepet játszott a berlini fal leomlásában, a hidegháború megszűnésében. A fáradhatatlan utazó, valamint az ifjúsági világtalálkozók ösztönzője 2005-ben halt meg.

Július 18.: 150 éve nyilvánították ki az első vatikáni zsinaton (1869–1870) a pápai tévedhetetlenség és a pápa egyetemes primátusának dogmáját. A döntés számos reakciót váltott ki. Az ortodox világ részéről élénk bírálat érkezett, illetve a kihirdetés után a dogmával egyet nem értő ókatolikusok kiváltak az Egyházból.

Augusztus 20.: A Kelet-Franciaországban található taizéi közösség alapításának 80. évfordulóját ünnepli. A svájci születésű Roger Schütz e kis faluban abból a célból hozta létre az első társulatot 1940-ben, hogy „olyan közös életet építsenek, amelyben az evangéliumi szellemű kiengesztelődés konkrét valóság”. Az éves európai találkozók napjainkban is több ezer fiatalt vonzanak.

Szeptember 13–20. között tartják Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az eseményre négyévente kerül sor. A zárómisére Ferenc pápát is meghívták.

Október 20.: Az Egyesült Arab Emírségekben e napon nyitják meg a dubaji világkiállítást. Címe: Összekapcsolni az embereket – megteremteni a jövőt. A rendezvény 2021 áprilisáig látogatható.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Cath.ch/Kaposvári Egyházmegye, Magyar Kurír, fotó: pietropastorelli.com

Nyíregyházi Egyházmegye

programok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert