NEK-es előkészületek és nyári táborok tervezése az év első intézményvezetői értekezletén

NEK-es előkészületek és nyári táborok tervezése az év első intézményvezetői értekezletén

A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája idén első ízben találkozott az oktatási-nevelési intézmények vezetőivel. A január 21-én tartott értekezleten több operatív feladat megbeszélése mellett a nyári napközis és bentlakásos táborok közös projekttervezése is elindult.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra2020. január 23. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1716 napja íródott

Az elmúlt két esztendőben összesen 2400 gyermek vett részt ingyen a Nyíregyházi Egyházmegye sikeresen megvalósított nyári napközis és bentlakásos táboraiban  – tematikus, nem formális és informális programok nyújtotta  két élményekkel teli héten át.

2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat felhívására válaszolva az egyházmegye oktatási intézményeiben újra lehetőség adódik az általános iskolák 1-8. osztályos tanulóinak nyári táboroztatására.

Az EFOP-3.3.5-19 pályázati számmal futó Csodaszarvas iskolai közösségi program szervezése, már most, januárban elkezdődött az egyházmegye Pályázati Irodájának és az intézményvezetők közös munkájának köszönhetően.

Az év eleji intézményvezetői értekezleten a projekt közös tervezésén túl szó esett még a 2020-as év feladatairól és terveiről: többek között egy februárban esedékes tapasztalatgyűjtő iskolalátogatásról Edelényben, az intézményi átszervezésekről és fejlesztésekről, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tematikus programjairól, a regisztrációról és gyakorlati tudnivalóiról is.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

vezetői értekezlet, oktatás, pályázat, tábor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert