Nagy örömmel jelezzük, hogy az április 3. és 5. közötti időpontra, Máriapócsra tervezett Görögkatolikus Ifjúság Lelkigyakorlat NEM MARAD EL!!
Sajnos a jelenlegi állami és egyházi rendelkezések, valamint az egymás iránti felelősségünk jegyében jelen állás szerint személyesen nem fogunk tudni találkozni Máriapócson.
Ugyanakkor a mostani helyzetben mindannyian érezzük, hogy még inkább szükségünk van Krisztus és egymás társaságára, beszélgetésre, imádságra, elmélkedésre, elmélyülésre.
Éppen ezért a tervezett időben (április 3-5. között) a virtuális térben tartjuk meg a Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlatot, megadott időpontokban lehetőséget biztosítva szertartásokba, elmélkedésekbe, beszélgetésekbe való bekapcsolódásra, kérdések feltételére, játékra. Így – bár a személyes találkozás, a szertartásokba való fizikai bekapcsolódás lehetősége minden más formát felülmúl – mégis lesz alkalmunk fiatalos töltekezésre, önmagunk és egymás erősítésére.
Éppen ezért bátorítjuk a 14 és 28 év közötti fiatalokat, hogy aki még nem regisztrált, de szívesen bekapcsolódna ebben a formában ifjúsági lelkigyakorlatunkba, az jelentkezzen bátran! Ennek érdekében a jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk március 28-ig, jelentkezni ide kattintva illetve az OGIF facebook oldalán (facebook.com/gorogifjusag) található űrlap kitöltésével lehet. A program és a bekapcsolódás részleteiről, technikai információkról a korábban és újonnan jelentkezők egyaránt értesítést fognak kapni, további információ Verdes Miklós atyától kérhető (verdesm@gmail.com, 06 20 82-89-527).
Forrás: Országos Görögkatolikus Ifjúsági Fórum, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |