Proszkomídia mint Isten elérkező országának szimbóluma – az előadássorozat folytatódik a Sapientián

Proszkomídia mint Isten elérkező országának szimbóluma – az előadássorozat folytatódik a Sapientián

Február 10-én indult a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán az az előadássorozat, amelynek segítségével a görögkatolikus hívek és minden érdeklődő jobban megértheti a bizánci liturgiát. A soron következő előadó február 24-én 17 órától Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya lesz, aki a „Proszkomídia mint Isten elérkező országának szimbóluma” címmel tartja meg ismertetőjét.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. február 18. 22:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1499 napja íródott

 Mit jelent maga a szó, hogy proszkomídia?

Ez a furcsa görög szó azt a rövid szertartást jelöli, amelyet a hívek nagy része nem nagyon ismer – talán csak a buzgó görögkatolikusok közül néhányan, hiszen a királyi ajtó és az ikonosztazion mögött zajlik, a Szent Liturgia előkészületeként. Ekkor készíti elő a kenyeret, a bort, a liturgikus eszközöket a pap, sok imádsággal, zsoltárokkal és valóságos munkával, hiszen kivágja a Bárányt, a kocka alakú kenyeret a proszforakenyérből. Ezt szeretném megvilágítani, de nemcsak ismertetni, hogy mi is történik ott, hanem ennek kicsit a teológiai tanítására, tartalmára is rámutatni ezen az előadáson.

- Tehát, ezért választotta ezt előadása témájául, mert ez egy kevésbé ismert mozzanata a Szent Liturgiának?

Igen, egyrészt ezért, másrészt pedig nagyon érdekes, gazdag teológiai tartalma van, amelyet jó, hogy ha minél többen megismernek.

- Február 10-től, kilenc egymást követő hétfő estén várják a hallgatóságot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a görögkatolikus főpásztorok és papok. Miért fontos, hogy az Eucharisztia misztériumáról ilyen formában legyen szó?   

Egyfelől abban bízom, hogy ezzel híveink körében jobban el tudjuk mélyíteni a helyes Eucharisztia-szemléletet. Másfelől a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak köszönhetően ebben az évben minden erről a Misztériumról szól, ami egy óriási lehetőség. Kiemelem azt, hogy az Evangélikus Egyház hazánkban 2020-at szintén az Úrvacsora évének szentelte, egy kicsit velünk együtt gondolkodva, ökumenikus szemlélettel csatlakozva a Katolikus Egyház készületéhez. Hiszen ahogy Fabinyi Tamás püspök társam magyarázta ez számukra is hasznos, saját hívek körében még inkább el tudják mélyíteni az Úrvacsora fontosságát és az ezzel kapcsolatos helyes szemléletet segíteni. 

Évtizedekig lehetne az Eucharisztiáról beszélni, mert kimeríthetetlen, végtelen mély tartalma van és különösen a mi liturgiánkban beágyazva. Aki minden előadáson részt tud venni annak még inkább kirajzolódik majd ez a végtelen mélységű tartalom, amiről nem lehet eleget beszélni.         

Fülöp érsek-metropolita atya február 24-én 17 órától ad elő a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán (Bp. V. Piarista köz 1. Nagyelőadó, földszint). Az előadásokra bárki jöhet minimális hozzájárulással. Regisztrálni elektronikusan a tanulmanyi.osztaly@sapientia.hu címen, és személyesen is lehet. 

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

előadás, Sapientia, IEC2020, Kocsis Fülöp




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert