Michael August Blume apostoli nuncius Edelényben tett látogatást

Michael August Blume apostoli nuncius Edelényben tett látogatást

Michael August Blume apostoli nuncius február 18-án azokban az edelényi székhelyű intézményekben tett látogatást, amelyek fenntartója a Miskolci Egyházmegye; az általános iskolában, a középiskolában, majd a kollégiumban, és a tanodában.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Miskolci Egyházmegye, Varga Tamás/Kulcs Magazin2020. február 19. 20:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1695 napja íródott

Az iskolába érkező szentszéki nagykövetet Orosz Atanáz püspök mellett Ternyák Csaba érsek, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, Edelény város vezetésének képviselői és természetesen egyházmegyénk papsága és intézményvezetői is fogadták, az edelényi iskola énekkara és a rakacaszendi tagiskola tanulói kis műsorral köszöntötték.

csoportkép a nunciussal

A Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában erre a hétre, február 17-21. között, tematikus hetet hirdettek, melynek mottója: „Minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,16). A földrajzi hét keretében játékos vetélkedőt, ásványbörzét és számos előadást szervezetek a barlangászattól a modern gazdálkodási folyamatok bemutatásáig gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Michael August Blume

A tematikus hét második napán Michael August Blume apostoli nuncius érkezett hivatalos látogatásra az iskolába. A vatikáni nagykövet magyarországi kinevezése előtt, több mint egy évtizedet töltött afrikai szolgálatban Beninben,Togoban, majd Ugandában. Ezekről az országokról fényképekkel illusztrálva mesélt az iskola tanulóinak. A nuncius a szegénység, az ivóvíz hiánya, és a mindennapos zavargások következtében fennálló sajátos élethelyzetekre is rávilágított.

Michael August Blume

A hivatalos látogatás a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnáziumban folytatódott. A középiskola közössége egy héten át látható kiállítással tiszteleg Szent II. János Pál pápa előtt, születésének századik évfordulóján. Edelény városát a szentté avatott egyházfő oltalmába ajánlották tavaly augusztusban. A kiállítás kapcsán Michael August Blume munkásságának azon időszakáról mesélt a fiataloknak, amikor János Pál pápa mellett tevékenykedett. Majd a gyerekek nagy lelkesedéssel mutatták meg a pápai nagykövetnek a kiállítás interaktív részét is.

Blume atya a kiállításon

A délután folyamán a Szent Gábriel Ifjúsági Centrum és Kollégium lakóival, végül a tanodába járó gyermekekkel is találkozott az apostoli nuncius.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Miskolci Egyházmegye, Varga Tamás/Kulcs Magazin

Nyíregyházi Egyházmegye

apostoli nuncius, Michael August Blume, Orosz Atanáz, Edelény
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert