A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, az Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban és a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumban működő Rákóczi Szövetség középiskolai szervezetének vezetői – Csernyus Enikő, Rubóczki Béla, Smidné Hetey Rita és Tamás István – a trianoni emlékév nyitányaként „Szeressük vissza Magyarországot!” felhívással közös megemlékezést szerveztek 2020. február 12-én.
Ebből az alkalomból Szőke Zoltán, a Turul Csapat vezetője és Józsa Róbert, a Trianon-menet csapatának tagja tartottak előadást a Szent Imre Gimnázium kápolnájában. Az evangélikus és a görögkatolikus iskolákból érkező diákok gimnazistáinkkal együtt interaktív élménybeszámolót hallhattak és láthattak arról a közel 1700 km-es, 46 napos zarándokútról, amelyet Csíksomlyótól Versailles-ig tett meg néhány elkötelezett hazafi, hogy felhívja Európa figyelmét arra a tragédiára, amely hazánkat 100 évvel ezelőtt érte.
Az érdekes és mély tiszteletet kiváltó előadás után a három intézmény lelki vezetője – Nagy Csaba római katolikus, Bozorády Ildikó evangélikus és Sivadó László görögkatolikus iskolalelkészek – közösen megáldották azt a trianoni zászlót, amelyet Simay Zsolt tervezett és készített. A zászlón a régi Magyarország térképének körvonalát fekete színnel ábrázolták, háttérben pedig az elcsatolt, illetve a jelenlegi települések nevei olvashatóak. Ezek a lobogók a három intézményben emlékeztetnek mindenkit Trianon fájdalmára és az összetartozás fontosságára.
A közös megemlékezést megtisztelte Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, Csizmadia Anna, a szövetség elnöki kabinetvezetője, Dalmay Árpád, a felnőtt Rákóczi Szövetség elnöke, Buday Barnabás evangélikus esperes, a Magyar Cserkészszövetség korábbi elnöke, Turányi Szilárd, a IX. Észak-alföldi Cserkészkerület elnöke, valamint az iskolák vezetői, a szervezet összekötői, vezetői.
„Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást, és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek” – idézte Tormássiné Kapitány Ágotha intéz-ményvezető asszony köszöntőjében Wass Albert szavait.
Ezen gondolatokkal és megemlékezéssel vette kezdetét trianoni ünnepségsorozatunk.
Forrás és fotó: Rubóczkiné Pekó Brigitta/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |