Február 22-23-án két roma közösség találkozott: Hodászra látogattak néhányan Kovács Róbert atya és Rézműves Mihály lelkipásztori kisegítő vezetésével a Huszártelepről. Kapcsolatteremtés, közösségépítés, rendszeres találkozás: ez az egyik titka annak, hogyan tudjuk egymást erősíteni a jóban, megtartani a hitben – Orosz Rita tudósítása.
A kezdeti nehézségekben helytálló Virág Laci atyának is hálával tartozva mondhatjuk, hogy az új atya érkezésével a Huszártelep is új lendületet kapott. A Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola kápolnája továbbra is otthont ad a szertartásra vágyó környéken lakóknak. Ám örvendetes előre lépés, hogy a Huszártelepet 2019 szeptemberétől szervezőlelkészségnek nevezhetjük, amelyet Kovács Róbert atya vezet.
Építkezik a közösség materiálisan is, hiszen már kialakulóban a telep új, kicsiny temploma. És építkezik lelkileg is, ennek volt része a hétvégi hodászi látogatás.
„Ez amolyan jutalom-féle, csak azokat hoztuk el erre a hétvégére, akik rendszeresen ott vannak a Szent Liturgiákon, akik ministrálni szoktak. Mert ezt nem kirándulásnak szánjuk! Ez több annál!” – mondta Rézműves Mihály lelkipásztori kisegítő, akit mindenki Babocsaiként ismer.
„Lehetőség, sőt, nem titkolt cél, hogy a „Sójások” tanulják meg a cigány nyelvű Szent Liturgiát énekelni. De legalább ennyire hangsúlyos, hogy közösség közösségre találjon, mert ezzel bátorítást tudunk adni kölcsönösen egymásnak” – folytatta a lelkipásztori kisegítő.
Szombaton a huszártelepi gyerekek részt vettek a hodászi Hagyományok Háza által szervezett farsangi mulatságon, együtt szórakoztak, nevettek, énekeltek. Esti imádságra a cigány egyházközség kápolnájába vonultak át. Vasárnap pedig közösen imádkozták végig a liturgiát a befogadó hodásziakkal.
Kanyó Árpád hodászi parókus atya impulzív és fordulatos prédikációjában különlegesnek nevezte ezt a napot. Ritkaság, hogy Vajhagyó vasárnapjára essen Keresztelő Szent János levágott fejének megtalálása. Árpi atya azt kötötte a jelenlévők szívére, hogy okosan éljenek és okosan böjtöljenek, sohase fej, azaz ész nélkül, hanem hogy az a személyek és a közösség fejlődését szolgálja.
Másoknak is, egyházközségeknek, egyháztanácstagoknak, bármely közösségnek bátran javasoljuk, hogy keressék egymással a kapcsolatot, bátorítsák, erősítsék egymást a jóban, segítsék egymást a találkozások által egyre mélyebb hitre!
Szöveg és fotó: Orosz Rita
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |