Jézus-ima: a fohász, amit a szív önkéntelnül is mond

Jézus-ima: a fohász, amit a szív önkéntelnül is mond

A Jézus-ima és a keleti kereszténység címmel tartottak immár harmadik alkalommal konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az esemény ez alkalommal is sokakat vonzott, az egyik telt házas előadást Kocsis Fülöp érsek- metropolita atya tartotta a Jézus-ima és a Szent Liturgia kapcsolatáról.

Szöveg és fotó: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. február 27. 13:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 126 napja íródott

Fülöp atya tanúságtételszerű beszéde talán meglepte a hallgatóságot őszinteségével, és azzal, hogy vállalta előttünk, hogy ő is úton van, olykor ő is hibázik, és nem a megfelelő ösvényt választja.

Nagy hévvel mondani, mondani

A metropolita atya elmesélte, hogy papnövendék korában sokat olvasott a Jézus-imáról, ezért tudta, ha egy kellőképp magas szintet elér benne az ember, magától is tud működni, mert a szív önkéntelenül is mondja az imát, az értelem nem is kell hozzá, egyszerűen hozzászokik az ember szíve-lelke-lénye, hogy él benne az ima. Fülöp atyát annak idején szinte ámulatba ejtette a tudat, hogy el lehet érni, hogy miközben bármit tesz az ember, bármilyen cselekedetet végez, mondódik benne az ima. “Hosszú éveket szántam rá, hogy begyakoroljam, hogy a Jézus-ima csak úgy magától menjen bennem, a lelkemben. Különösen arra törekedtem, hogy amikor a Liturgián vagyunk, akkor is tudjam közben mondani, vagy akár a zsolozsma végzése közben is képes legyek erre.” – osztotta meg gondolatait a főpásztor.

Fülöp atya nem volt könnyű helyzetben, mert elmondása szerint a mindennapokban is csak teljes csendben tud dolgozni; nem kis próbatétel volt tehát számára begyakorolni, hogy miközben egyik dolgot végzi, a Jézus-ima is történjék benne. Különösen nagy nehézséget jelentett neki, hogy Liturgia végzése vagy imák éneklése közben is tudja mondani, de a csotki némiképp segítette ebben: forgatta még prédikáció közben is, lépegetett a csomókon. “Ez volt a legszebb eredmény, amit elértem, és erre már mások is felfigyeltek. Rá is kérdeztek, hogyan csinálom, hogy ima vagy prédikáció közben is morzsolom a csotkit. Én addig észre sem vettem, hogy valójában ez volt a célom, hogy végre észrevegyék, hogy a szentségnek micsoda fokára léptem, már képes vagyok úgy mondani az imát, hogy oda sem figyelek rá. Be kell vallanom ország-világ előtt, hogy éveken át csak az ujjam mondta a Jézus-imát, nem pedig a szívem.” – mesélte.

A szent élet ajándék

Fülöp atya lelki atyjával sokat beszélgetett a szentségi életről, és lassan megtanulta, hogy a szent élet, amit célul tűzött ki önmaga számára, nem begyakorolható jó cselekedetekkel érhető el.

„A szentség nem emberi produktum, hanem ajándék, nem az én munkám gyümölcse, hanem Isten ajándéka. Nyilván törekedni kell rá, de elsősorban imádsággal, és csak utána a cselekedetekkel. Sokszor, amikor a cselekedetekre figyelünk, az imádság csak mellékvágányként van jelen az életünkben, és a célja csupán az, hogy megfelelő lelki muníciót kapjunk belőle a kitűzött cselekedetek elvégzéséhez. Az ima a forrása kell legyen a cselekedeteknek, az a jó cselekedet, amely nem az imádságból fakad, nem az üdvösségre vezet, az a törekvés, amely nem Istenre, hanem emberi célokra irányul, nem fog kegyelmet közvetíteni. Az ember célja nem a jó cselekedetek gyűjtése, hanem az átistenülés. Az imádság nem azért fontos, hogy segítse az életemet, hanem azért élek, hogy az imádságban egyre közelebb jussak Istenhez. – hangsúlyozta Fülöp atya. Hozzátette: a Jézus-ima önként áramló folyama sem begyakorlás eredménye, hanem Isten ajándéka.

Kérnünk persze szabad a jó Istentől, kinyilváníthatjuk felé, hogy szeretnénk eljutni az ima folyamatos mondásának lelki magaslataiba, de rossz út, ha azt gondoljuk, csak eleget kell gyakorolni és elérhetjük a vágyott célt. Ez az egyik oka annak, hogy lelkiatya irányítása nélkül nem szabad belevágni a Jézus-imák rendszeres végzésébe.

„Saját tévedéseimen keresztül megtanultam, hogy a Jézus-ima helye a Liturgiában sem a begyakorláson múlik. Nem az a lényeg, hogy Liturgia közben mellékesen végezzük a Jézus-imát. Nem az a Jézus-ima célja, hogy képes legyek folyamatosan mondani, mert nem az út a cél, hanem a cél vezet az úton. A Jézus-imának a gyümölcse a tét, nem pedig a mechanizmusa. És mi a Jézus-ima gyümölcse? A szív imádsága, a szív állapota.” – szögezte le a főpásztor.

Ahogy Fülöp atya saját példáján is látta, ha a buzgó novícius arra figyel, hogy Liturgia közben is mondja ezt az imát, fennáll a veszélye, hogy nem a Liturgiára, vagyis a lényegre figyel, csak végzi a saját gyakorlatát.

A Jézus-ima a jelenlétre tanít

De akkor mégis hol van a helye a Jézus-imának a Liturgiában? Ugyanott, ahol minden imádságnak: a szívben. A Jézus-ima eredménye a szív felhevülése. A Liturgia egészen más eszközkészlettel, de ugyanoda visz: felemel, bevon a mennyei dicsőségbe, bekapcsol a Szent Háromság szeretetközösségébe, és leültet az isteni lakomához. A Jézus-ima is felemel, de lehetséges-e, hogy máshova, mint a Liturgia? Természetesen nem, mert egy a hit, egy a keresztség, nincs más név, amelyben üdvözülhetnénk. E névre hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban! Ez a mondat szépen összekapcsolja e kettőt: a Jézus nevét emlegető hódolatot és a kozmikus Liturgiát. A Liturgiában is: Jézus neve a fúga alaphangja.

A Liturgia valójában egy Jézus nevében mondott hatalmas ima-áradat – folytatta Fülöp atya. Amikor helyesen imádkozunk, Jézus nevében imádkozunk. “Bármit kértek a nevemben, mennyei atyám megadja nektek.” – hangoznak az Üdvözítő szavai a Szentírásban.

A Jézus-ima mégis lehet eszköz, amely egyre inkább hozzásegít minket ahhoz, hogy helyesen imádkozzunk, ne csak a magunk nevében, hanem az Ő nevében is. Nem az a lényeg, hogy Jézus nevét minél többször kimondjuk, hanem, hogy mindeközben rá emlékezve, Jézus lelkületére formálódjunk, egyre inkább úgy mondjuk az imát, ahogy Ő tette.

"Valószínűleg, amikor Jézus éjszakákon keresztül virrasztva imádkozott, nem volt szüksége emberi szavakra, neki elég volt az együttlét. Ebbe kóstolunk bele, ezt akarjuk mi is megtanulni a Jézus-imán keresztül.” – hangsúlyozta érsek-metropolita atya.  

A Jézus-ima a jelenlétet hozza, és az én odaadásommal kiegészülve a Krisztustól tanult imádság teljesebben alakíthat engem, elvezethet ahhoz az átistenüléshez, amely során már a Szentháromság belső társalgásába kapcsolódom. “Talán nem is kell egy szót sem szólnom, csak befogadnom az Isten végtelen szeretetét.” – zárta vallomásos beszédét Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Szöveg és fotó: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus-ima, konferencia, Sapientia, Kocsis Fülöp
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert