Ebben az esztendőben február 21. és 23. között a Hajdúdorogi Főegyházmegye rendezte meg a hittanárok szokásos kateketikai továbbképzését és lelkigyakorlatát. A találkozóról a Miskolci Egyházmegye Hitoktatási Bizottságának Elnöke, Jármi Zoltán atya írt összefoglalót.
A többnapos lelkigyakorlat február 21-én, este, a máriapócsi kegytemplomban, vecsernyével kezdődött.
Az előadások sorát Szkoropádszky Péter palágyi parókus atya kezdte, A görögkatolikus hitoktatás helyzete Kárpátalján - című előadásával. Egy teljes történelmi áttekintést kaphattunk már az 1646-os Ungvári uniótól kezdve7. Bemutatta a Munkácsi Egyházmegye korábbi infrastrukturális helyzetét, intézményeit, iskoláit, karitatív szervezeteit, melyek nagyon modern, abban a korban fejlett, akkori egyházképet tárt elénk. A kommunizmus időszaka alatt a teljes elnyomás és feloszlatás nagy nehézségeket, és úgynevezett "föld alatt működő" görögkatolikus egyházat eredményezett. Ugyanakkor az ott élő emberek mélységes bizalommal viseltettek hitük, őseik, és egyházuk iránt, az elnyomatás éveiben is. Nagyon szép hitvalló életeket, közösségeket, titokban fölszentelt papokat és püspököket ismerhettünk meg. Előadásában kiemelte, "bár nem volt könnyű, de Istennek egy különleges áldása volt az elnyomatás", illetve az a hosszú évek alatt megvalósult hitátadás és hit megőrzés, melynek ereje nagyon sokszor megmutatkozott az életükben. Fontos terveket fogalmazott meg, több kiadványukról beszélt és kiemelte számukra is nagyon fontos egy szép, igényes hittankönyv sorozat elkészítése.
Szombaton a közös hétvége második napján reggel Szent Liturgián vettünk részt, majd az első előadást Dr. Lakatos Péter atya tartotta, melynek címe: Romák és oktatás. Szociokulturális attitűd-stratégiák a görögkatolikus hitoktatás során. Az előadás először felvázolta a romák valláshoz való viszonyának történetét. Ezután betekintést nyerhettünk a cigány nemzetiség nyelvi csoportjaiba Magyarországon. Majd a világegyházzal kapcsolatban kiemelte: a romák tekintetében a második vatikáni zsinat után történt nagyobb előrelépés. 1965-ben VI. Pál pápa a zsinati atyák kíséretében meglátogatta a cigánytábort Pomeziában. Máig híres mondata: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok”. Az Egyház a testvéri befogadás hangján szólalt meg.
Előadásában Péter atya rámutatott arra is, hogy 1988-ban II. János Pál pápa létrehozta a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsát, és rábízta a cigányság evangelizálását is. 1997. május 4-én a pápa boldoggá avatta Ceferino Gimenéz Malla spanyol cigányt, aki 1936-ban életét áldozta hitéért, egy katolikus pap védelmében. Előadásának záró részében egy rendkívül átfogó lelkipásztori elemzést, kérdőívek eredményeit tekinthettünk meg, ennek keretében egy széles spektrumú felmérés tárult elénk, amely sok hozzászóló véleményét vázolta fel a tényekről és a szükséges lépésekről. Így köszönt el tőlünk Péter atya: O Drago Del te phabrel opre e jag ande tyumaro jilo po kamipo! - A Jó Isten izzítsa fel a tüzet a szívetekben a szeretetre!
Szombat délután Bodnár Attila atya tartott két elmélkedést számunkra. A téma az „Őrizd meg a hitet”, mintegy felszólítás köré csoportosult. Előadását a következő idézettel kezdte, melyet Szent Pál apostol Timóteushoz írt leveléből állított elénk: „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, Timóteus fiam, hivatkozva a rád vonatkozó, egykori jövendölésekre, hogy azokban bízva harcold a jó harcot, őrizd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, s így hajótörést szenvedtek a hitben.” (1 Tim 1,18-19) Elmélkedésében nagyon sok szemléltető példát tárt elénk, sok elgondolkodtató útmutatását idézte elénk.
Szent Ágoston gondolatát emelte ki: "Akik megkeresztelkednek és tovább élik az életet, törékenyek és halandók maradnak, úgyhogy elkövetnek egy s mást, még ha nem is szenvednek hajótörést meregetniük kell a vizet a hajófenékből. Ha nem meregetnék ki a vizet, elérné azt a szintet, hogy elmerüljön a hajó. Az imádság, ez a kimeregetés." – mellyel hangsúlyozta az ima fontosságát életünkben. Az elmélkedés második részében Keresztelő Szent János személyét állította elénk. Szerinte ő volt az első a katekéták sorában, aki úgy tanít, hogy Jézusra mutat.
Az est folyamán Tóth Elek atya osztotta meg gondolatait Hitoktatásunk sarkalatos pontjai a 21. században címmel, mely összegző előadás másnap is folytatódott. A Metropólia egyházmegyéinek hitoktatási vezetői mondták el összegző gondolataikat, majd fórum következett. Vasárnap ünnepi Szent Liturgiával zárult egyházmegyéink ezen közös rendezvénye.
Forrás és fotó: Jármi Zoltán/ Miskolci Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |