A máriapócsi kegykép és a Missziós Kereszt csengeri látogatására emlékeztek az emlékzarándoklaton

A máriapócsi kegykép és a Missziós Kereszt csengeri látogatására emlékeztek az emlékzarándoklaton

Öt évvel ezelőtt, 2015. március 8-án a Csengeri Esperesi Kerületbe látogatott görögkatolikus egyházunk féltve őrzött kincse, a csodatevő máriapócsi kegykép. Erre az alkalomra és a Missziós Kereszt két évvel ezelőtti itt tartózkodására emlékeztek vasárnap a helyi és a Csengerbe érkező zarándokok.

Forrás: Csengeri Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Csenger TV2020. március 11. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1670 napja íródott

„Ez az esemény alapjaiban változtatta meg a térség lelki életét, hiszen Egyházunk Anyja, Mária ment el gyermekeihez. Akkor – 24 órára – sokan megélhették, mennyire közel kerülhetünk nemcsak Égi Édesanyánkhoz, hanem tőlünk távol élő testvéreinkhez is. A lelki erő életre szóló volt, ezért is hívjuk vissza minden évben emlékzarándoklatra azokat, akik itt voltak” – mondta Ignácz András parókus, köszöntve a zarándoklatra érkezőket.

Azóta újabb évforduló született, hiszen 2 évvel ezelőtt a Missziós Kereszt is ezen a napon volt a Csengeri Esperesi Kerületben: közel 2000 zarándok érinthette meg a szentek ereklyéivel gazdagon díszített alkotást.

A 2020. március 8-i rendkívüli, kettős évfordulóra Orosz István atya, a Máriapócs Nemzeti Kegyhely kegyhelyigazgató látogatott el, aki az ünnepi Szent Liturgián nemcsak böjti időszak komolyságára és kihívásaira hívta fel figyelmet, hanem arra is, hogy 5 évvel ezelőtt nem egy fára festett kép, egy ikon volt itt, hanem az Isten anyja, az Istenanya. A vendégszónok nőnap alkalmával ajándékot is hozott: tavaszt hirdető tulipánt, ami minden életet hordozó nőnek szól, de különösen az Örök Életet magában hordozó, foglaló, világra hozó nőnek, az Istenszülőnek.

A közös együttlét agapéval zárult, de előtte megnyílt az a kiállítás, mely az első könnyező kegykép Bécsbe szállítása alkalmával készült ikon-másolatok fotóit gyűjti össze; a felkutatott ikon-másolatokat Fekete András fényképezte le és állította össze kiállítási anyagként.

Forrás: Csengeri Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Csenger TV

Nyíregyházi Egyházmegye

emlékzarándoklat, Csenger
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert