Jézus-ima lelkigyakorlat volt Máriapócson

Jézus-ima lelkigyakorlat volt Máriapócson

Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Legtöbben ebben a formában mondjuk a Jézus-imát. Talán hosszú ideig a mostani volt az utolsó, ehhez az imádsághoz köthető lelkigyakorlat Máriapócson.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2020. március 17. 16:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 876 napja íródott

Nem tudhatjuk, mikor engedi a járványügyi helyzet a következőt… Tény, hogy a március 15-i utrenyét szebbé tette a Kiss Attila atya által vezetett csoport jelenléte. Alkalmazkodva az utasításokhoz, távolságot tartva helyezkedtünk el, és azt is mindenki megértette, hogy új rendelkezés lépett életbe az értetkőzést illetően. Nem csókoltuk meg az Evangéliumos könyvet sem. Így kapott nagyobb jelentőséget az általa közvetített áldás. Kereszthódoló vasárnap lévén, a templom közepére került a kereszt, amely előtt mély meghajlással hódoltunk.
Különös érzések szakadtak fel: ami természetes, szinte megszokott, annak most a hiányát érzékeltük, helyesebben a tiltás következményeként leginkább a sóvárgást, vágyat fedeztük fel érzelmeink között…Ó, ki tudja, mennyi felismerést hoz még a rendkívüli helyzet?...
Úgy tűnik, közösségben egy ideig nem gyakorolható a Jézus-ima, de folytassuk egyénileg, gondoljunk egymásra, ajándékozzuk böjtünket a Mindenhatónak!

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus-ima, lelkigyakorlat, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert