Nélkülözni kell a Krisztussal való együttlétet: keresztény családok önkéntes karanténban – helyzetjelentés a Börzsei családból

Nélkülözni kell a Krisztussal való együttlétet: keresztény családok önkéntes karanténban – helyzetjelentés a Börzsei családból

Telefonon kerestem fel a Börzsei családot, hogy megtudjam: hogyan viszonyulnak a megváltozott életkörülményekhez: az otthoni tanuláshoz, az otthonról végzett munkához, az önkéntes karanténhoz egy hét távlatából. (A fotó illusztráció.)

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Getty Images2020. március 24. 19:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 188 napja íródott

Talán sosem volt még annyira aktuális, mint manapság a kérdés, melyet egy könyvcímben is ismerhet az olvasó: milyen a normális keresztény élet? A megszokott cselekedeteinket, munkavégzésünket, tanulásunkat most home school, home office váltja fel, s emellett a home church fogalmat is megalkothatnánk. A családok mindenesetre igyekeznek megtalálni a járható utat ebben a szituációban is. Telefonon kerestem fel a Börzsei családot, hogy megtudjam: hogyan viszonyulnak a megváltozott életkörülményekhez: az otthoni tanuláshoz, az otthonról végzett munkához, az önkéntes karanténhoz egy hét távlatából.  

Az édesapa, Tamás fogtechnikusként már nem dolgozhatott a múlt héten. Az édesanyával, Alízzal, egy katolikus iskolában félállásban tanító hitoktatóval beszélgettem, aki arról számolt be, hogy a körülményekhez képest az elmúlt héten normalizálódott a helyzet, az otthon dolgozás rendszere elfogadhatóan kialakult: a tanítványaival az iskolai felületeken keresztül érintkezik. „Örömmel tapasztaltam, hogy mindenki a maga tudásához mérten igyekszik részt venni a közös munkában, kapok visszajelzéseket.”

Három gyermekükkel, az otthoni „tanítványokkal”, a hatodikos Borikával, a negyedikes Ágostonnal és a kis óvodás Rózával is igyekeznek tartani a napirendet: „reggel nem engedjük őket hosszan lustálkodni, olyan, mintha itthon vennének órákat maguknak. Először önállóan dolgoznak a kapott feladatokkal, ha segítségre szorulnak, én is bekapcsolódok. A kis óvisunk emlékszik a versikékre, melyeket az óvodában tanult, megkerestük az interneten őket, és ismételünk. Sportolunk is: azt is bevettük a napi rutinba.”

Arra, hogy hosszútávon mennyire lehet ezt tartani, bizonytalan a válasz, bár most még minden családtag rugalmasan kezelte az előállt helyzetet. „Az okos eszközöknek köszönhetően még nem hiányzik a gyermekeknek sem annyira a személyes kontaktus, és persze a mi dolgunkat megkönnyíti, hogy kertes házban élünk, nem vagyunk a négy fal közé bezárva. Nagyon oda kell figyelnünk a beérkező információk rendszerezésére, hogy mi is és a gyermekek is átláthassák. Annyi mindenről beszélgettünk már a gyermekekkel, hogy ők is megértették a helyzet súlyosságát. Most új szokások alakulnak ki, egyelőre tartható ez a rendszer.”

Te hogyan éled meg az új helyzetet? – kérdeztem Alízt.

„Mint hitoktató, lételemem, hogy a gyerekek között legyek, hitem szerint a hittan nem csak egy tananyag. Hiányolom a tanítványok közelségét, s a gyerekek is ezt mondják: hiányzik nekik a hittan. Így megígértük egymásnak, hogy videókat fogunk készíteni, de ez persze nem helyettesíti a személyes találkozás élményét.”

Az otthoni imaélet is átalakult a vészhelyzet kihirdetése óta a Börzsei családban: „arra buzdítjuk a gyermekeket, hogy imádkozzuk együtt Ferenc pápa, Erdős Péter bíboros imáját, ők az iskolai imákba is bekapcsolódnak. Az egyik esti hálaadás során a gyermekeink megfogalmazták: milyen jó, hogy hárman vannak, mert kis közösségükben könnyebb otthon lenni, mint egyedül. De a közösség, az egyházközség és a templom is hiányzik nekünk. A templom hagyományos módon az Isten háza, ahol az érzéseinket: a bánatot, a szomorúságot, az örömöt is szabadon engedhetjük, mert ez az a hely, ahol mi is otthon vagyunk. A férjemnek és az én életemnek is meghatározó része a templom gyermekkorunk óta. Nagyon örültünk neki, hogy hétvégén a Szent Liturgiába és az előszenteltek liturgiájába is be tudtunk kapcsolódni virtuálisan. Ugyanakkor a fiamnak, aki most készül az elsőáldozásra, legnagyobb bánata, hogy nem tud ott lenni az előkészítőn, nem tud ministrálni. Nélkülözni kell a Krisztussal való együttlétet, amit semmilyen okos eszköz nem helyettesíthet, és a templomban, valamint a közösségben megélhető erőt sem, melyet ott megtapasztalunk hétről hétre.”

 „Ennek a vészhelyzetnek hosszútávon gazdasági, társadalmi következményei is lesznek, de a helyzet súlyosságát mi felnőttek látjuk inkább, s egy kicsit máshogyan is kommunikáljuk a gyerekek felé. Igyekszünk humorral feldolgozni a dolgokat, jókedvvel és sok imával. Általában sem szoktunk búnak eresztődni, igyekszünk optimisták maradni, felülemelkedni. Nagyböjt van, ennek megfelelően a Szentírást gyakrabban forgatjuk. Ezt a tanítványaimnak is javaslom ilyenkor, akik akár böjti felajánlásként naponta előveszik a Bibliát.”

Alíz arról is beszámolt, hogy mindennapi használatra előkerülnek olyan könyvek, melyekből rövid történeteket olvasnak fel, ezek közül az olvasóknak is ajánlja Bruno Ferrero: Körök a vízen vagy Istenről szóló történetek című könyveit.

Az önkénteskedés három gyerek mellől igen nehezen megoldható, de arra is kerítenek lehetőséget: Tamás keresztapjára vigyáznak, bevásárolnak neki, hogy ne kelljen kimozdulnia, és meglepik egy-egy adag étellel, amikor főznek.

Alíz tanácsként azt fogalmazta meg sorstársainak, az otthon tartózkodó családoknak, hogy „ne zökkenjenek ki a napirendből, hogy legyen mindenki kitartó és tartsa be a szabályokat. Vigyáznunk kell egymásra, most ezzel tudunk a legtöbbet tenni másokért.”

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Getty Images

Nyíregyházi Egyházmegye

járvány, keresztény családok, önkéntes karantén, családpasztoráció, home office




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert