Kapcsolódjatok be az imába! – Ferenc pápa pénteki imára hív

Kapcsolódjatok be az imába! – Ferenc pápa pénteki imára hív

Március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya megismételte felhívását: arra kér minden keresztény hívőt, hogy csatlakozzon az ő imájához, hogy a keresztények könyörgő fohásza egy lélekből törjön fel mindenható Atyánkhoz. Március 27-én, pénteken 18 órakor Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika előtti téren vezet imát.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News2020. március 26. 20:49

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1463 napja íródott

Ferenc pápa március 25-én megfogalmazott felhívását az alábbiakban közöljük:

Nemsokára, délben mi, a különféle keresztény közösségek pásztorai, a különböző felekezetekhez tartozó hívőkkel együtt lélekben összegyűlünk, hogy Istenhez imádkozzunk a Miatyánk imával. Egyesítsük az Úrhoz intézett esdeklő könyörgéseinket ezekben a napokban, amikor a világjárvány súlyos megpróbáltatásától szenved a világ! A jó és irgalmas Atya hallgassa meg gyermekeinek egy lélekkel mondott imáját, akik bizakodó reménnyel fordulnak a mindenható Istenhez!

Szeretném megismételni meghívásomat arra is, hogy a médián keresztül lélekben kapcsolódjatok be abba az imába, amelyet holnapután, pénteken 18 órakor vezetek majd a Szent Péter-bazilika előtt. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Urbi et Orbi áldást adok, melyhez teljes búcsú kapcsolódik.

Rendkívüli Urbi et Orbi áldás ÉLŐBEN

Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert