Az a világ beteg, amelyet szeret, az az emberiség küzd a kórral, amelyért istenemberi könnyeket hullat az Úr – óriásplakát a Kertvárosban

Az a világ beteg, amelyet szeret, az az emberiség küzd a kórral, amelyért istenemberi könnyeket hullat az Úr – óriásplakát a Kertvárosban

Óriásplakáttal mond köszönetet a járvány idején szolgálatot teljesítőkért a kertvárosi görögkatolikus közösség. Valamint arra is felhívja a figyelmét az arra haladóknak nagyhét küszöbén, hogy a szeretet Istene kíséri és vezeti céljához életünket.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. április 3. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1646 napja íródott

A nyíregyházi Legyező utcán vizuális tapsként egy óriásplakát hirdeti a hálát azok felé az emberek felé, akik szolidaritásból, emberségből és szolgálatból adtak példát az elmúlt időszakban.

A Lázár feltámasztását ábrázoló ikon mellett egy felsorolásban köszönik meg az egyházközség tagjai az áldozatos munkát és imádságot embertársaiknak. Ugyanakkor a János Evangéliumából vett sor és maga az ikon is ettől sokkal több mindent is kifejez. Így írt erről Obbágy László parókus atya:

„A János-evangélium eseményére való utalás korántsem csupán azért aktuális, mert épp Lázár-szombat előtt vagyunk, amikor Jézust Lázár testvérei megkeresték ezzel az üzenettel:

»Uram, akit szeretsz, beteg.« Jn 11,3

Abban az egyszerű mondatban, amelyet a molinóra idézetként felírtunk s a templomkertünk bejáratánál elhelyeztünk, féltő, de a történet folytatását ismerő s a végkifejletet a hitben bizton tudó üzenetet akarunk közvetíteni. Emellett - úgy érzem - ezekben a szavakban a fájdalom mellett valami rendkívüli gyöngédség és bizalom is megfogalmazódik.”

„Lázár, a beteg, Jézus barátja. A világ, amely – most épp koronavírustól (is) – beteg, nem Isten büntetését nyögi. Az a világ beteg, amelyet szeret, az az emberiség küzd a kórral, amelyért istenemberi könnyeket hullat az Úr. A szeretet Istene kíséri és vezeti céljához – olykor akár általunk nehezen értelmezhető vargabetűkön keresztül is – az életünket.”

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

óriásplakát, Lázár szombat, Kertváros
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert