Nagyheti elmélkedés Manel Nin püspök atyától

A napokban többen is megosztották velem azt a fájdalmukat és szenvedésüket, mely a Nagyhét közösségi megünneplésének az elmaradásából, és mindenek előtt a szentségek részesüléséből való lemondásból származik. Sokan szép és hasznos elmélkedéseik megosztásával segítenek minket abban, hogy ezt a „rendhagyó” Nagyhetet derűsebben élhessük meg. Számos szempontból különös ez a „rendhagyó” Nagyhét. Amennyire szegény, annyira gazdag is. Gazdag, ha a „lemeztelenítést”, a „kiüresedést” (κ?νωσις) és az „elszegényesedést” a kegyelem idejeként akarjuk megélni.

Három gondolat, szemlélet jár mostanában a fejemben:

Az első gondolatkör a szenvedés és fájdalom szemléletét érinti. Szenvedés, bánat, vagy akár böjt is lehet az a fájdalom, amivel a híveknek el kell fogadniuk, hogy nem részesülhetnek a szentségekből, és nem úgy ünnepelhetnek e szent napokban együtt a püspök és papok közösségével, mint Krisztus eleven Egyháza. Bár e szent napok közösek, az ünneplésmód mégis más. Ezt a fájdalmat, a bánatot és a böjtöt a püspöknek is el kell viselnie, hiszen a szentségeket nem a hívei, népe és nyája közösségében ünnepli. Fájdalom, szenvedés, lemondás, böjt van a püspök és a hívek szívében. Osztozom a hívek és a pásztorok fájdalmában, és saját fájdalmamat megosztom veletek.

A második gondolatkör szemlélete a hitben való meggyőződést érinti. Ezt a meggyőződést saját imaéletemben is el akarom mélyíteni. Hiszem, hogy sohasem kell lemondanunk arról, hogy részesüljünk Krisztus Testéből és Véréből, mivel az Egyház maga Krisztus Teste és Vére. Krisztus Egyháza valóban Krisztus Teste, akkor is, amikor a püspök a hívők közösségével együtt ünnepel a szép székesegyházban, és akkor is, amikor a püspök az Exarchátus kis kápolnájában csak a jelenlévő papokkal végzi a szertartást. E kápolna bár térben kicsi, kegyelemben nagy, ahogy a püspök és a papok szíve is nagy, hisz szívükben az egész Egyházat jelenítik meg.

A harmadik gondolatkör a jövőt szemléli. A „krízis” utáni jövőről elmélkedek, és azokról a szükséges feladatokról, amelyeknek a teljesítéséhez át kell értékelnünk és újra fel kell fedeznünk az Egyház vasárnapi liturgiáin való személyes jelenlétünket. A lemondások által érzett fájdalom és szenvedés, és maga a vágyakozás már most elővételezheti bennünk az Egyházunk szentségi és liturgikus életének a szépségeit.

+P. Manuel Nin

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye