Virágot az Ünnepeltnek, avagy templombúcsú karantén idején

Virágot az Ünnepeltnek, avagy templombúcsú karantén idején

Idén másképp ünnepelték a Szent György-templom születésnapját Kisvárdán. A szokásos közösségi alkalom a járvány miatt elmaradt, de az ünnepi szertartást megtartották a papok: Demkó István parókus atya, Tamás Ferenc segédlelkész és a vendégszónok, Mosolygó Tibor atya. A hivatalos rendelkezéseknek megfelelően zárt ajtók mögött zajlott a vasárnapi Szent Liturgia Kisvárdán, a zárt templomajtó azonban kinyílt a liturgia után és a lelkipásztorok egész délután fogadták a hívek templomuk 123. születésnapjára felajánlott ajándékait: egy-egy névtáblával ellátott virágtövet, melyeket azután a templom előtti téren ültettek el. Ezzel a gesztussal fejezhették ki az egyházközség tagjai kötődésüket közösségükhöz, templomukhoz, papjaikhoz.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség2020. április 27. 21:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1431 napja íródott

„A Virágot az Ünnepeltnek felhívásunk nyitott szívekre talált! Öröm volt látni azt a várakozáson felüli megmozdulást, melynek eredményeként nagyon-nagyon sok, szebbnél szebb virág gyűlt össze az Úr Hajlékába! Jó belegondolni abba, amikor emberek úgy döntenek, hogy ők is szeretnének virággal kedveskedni és elkezdik tervezni, hogy milyen is legyen az!” – vélekedik István atya az április 26-án történtekről.

A vasárnapi szertartásokra siető lelkipásztorokat mindig újabbnál újabb ültetendő virágok fogadták a templom előterében: „meghatódottság volt szívünkben, amikor láttuk a folyamatosan érkező gyönyörű virágokat. Sokféle, sokszínű növények, olyanok, mint az egyházközség, ahol mindenki egyedi, ahol mindenkire szükségünk van, mert mindenki fontos. Különleges volt, ahogy a templomban a tömjén és a virág illata összekeveredett” – foglalta össze élményeit Demkó atya.

A búcsúi ünnep napja előtt egy másik ünnep, húsvét is a hívek távollétében zajlott. A kisvárdai egyházközségben szolgáló István atya ezzel a közösséggel együtt először ünnepelte volna Krisztus Urunk feltámadását, Ferenc atyának ez volt az első húsvét papként, így mindkettejük számára szívszorító (volt) az üres padok előtt misézni.

Ugyanakkor a két atya – a parókia közös udvarában élnek mindketten családjaikkal – közösen sok erőfeszítést tesznek azért, hogy leküzdjék a járvány okozta kapcsolati szakadékot a hívekkel.  

A templombúcsúra verses videóval kedveskedtek a híveknek, korábban virtuális locsolkodással emlékeztek meg a hölgyekről, az otthoni pászkaszenteléshez videós útmutatót tettek közzé, képzeletbeli interjút készítettek a koronavírussal, a szertartásokat pedig már jó ideje online közvetítik a hívek számára, akik a kijárási korlátozások előtt – nagy egyházközségről lévén szó – több száz fős létszámban voltak jelen vasárnapról vasárnapra a Szent György-templomban.

„Hiányoznak a kézfogások, hogy bekopogjak a testvérek ajtaján, kávézzunk és beszélgessünk” – ezeket az alkalmakat nem tudják pótolni az e-mailes és telefonos megkeresések, vallotta István atya, aki azt is érzékeli, hogy „az embereknek fogy a türelme, egyre inkább sóvárognak a templom iránt”. A száznál is több hittanos tanítványnak egyenként küldenek biztató leveleket, és a gyermekeknek tartott online hittanórák által olyan családokkal is fel tudják venni a kapcsolatokat, akikkel eddig nem találkoztak. Ez az online közvetítéseknek is előnye lehet: „Azok az emberek, akik nyitott szívvel, de kicsit még rejtőzve a számítógép képernyője előtt ülnek, egy-egy gondolat vagy imádság által hitükben is megerősödhetnek, hiszen a Damaszkuszi úton sorban állás van. Egyszóval, lehetőséghez jutnak, hogy otthonukban átgondolhassák dolgaikat.” Bizakodása mondatta István atyával, hogy „újranyitáskor” új arcokat is látni fog. „Akikkel személyes találkozom, azoknak a szívében próbálom szítani a parazsat.” És lelki segítségnyújtást is adnak azoknak, akik felkeresik őket.

A Virágot az ünnepeltnek akcióról lelkesedéssel fogalmazta meg az alábbiakat: „Ez a kezdeményezés, minket, papokat ismét meggyőzött arról, hogy amikor újra lesznek nyilvános szertartások, akkor a templomunk ismét meg fog telni, mert közösségünk tagjai menetkész szeretettel várakoznak”!

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

járvány, búcsú, Szent György, Kisvárda
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert