Live on Bonum TV with Father Tamás Szabó about pastoral care

Élőben a Bonum Tv-ben Szabó Tamás atyával a pasztorációról

Április 29-én Sajgó Szabolcs SJ atya kérdéseire élő adásban adott szolgálatából ízelítőt Szabó Tamás pasztorális helynök a Bonum Televízióban.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: képernyőkép2020. április 29. 20:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1429 napja íródott

Az interjúban, mely a Párbeszéd Háza és az EWTN közös szervezésében valósult meg, Sajgó Szabolcs SJ atya személyes életéről és pasztorális munkájáról kérdezte Tamás atyát. Elsőként a nagycsaládos lét és hivatás összeegyeztetéséről: „A gyermekek a legjobb kritikusok, ők látják, hogy megélem-e, amiről beszélek” – mondta. Az is előny, hogy a családi életről, keresztény családmodellről hitelesen tud beszélni a görögkatolikus pap a hívekkel, a nehézségeket és örömöt is ugyanúgy megélik a lelkipásztorok.

A korábbi adásban elhangzottakra utalva, a mostani helyzetben előtérbe kerülő családegyházban, a családi egyház templomában megélhető hitről kérdezték Tamás atyát. Amellett, hogy a lelkipásztor ezt még inkább átélheti népes családjában, felesége és hét gyermeke körében, örömmel üdvözölte a pászkaszentelés idei otthoni megvalósulását, hiszen azáltal, hogy a karantén okozta kivételes gyakorlatban a családfő áldhatta meg a hagyományos húsvéti eledeleket, az apának spirituális szerepe erősödött.

A helynöki szolgálatának bemutatásakor kitért azokra a területekre, melyeket munkájával igyekszik segíteni: a sajtó-, médiamegjelenést, a dizájn mellett az oktatási feladatokat és az ún. rétegpasztorációt: a család- és ifjúságpasztorációt, a romapasztorációt mozdítja előre.

A megváltozott körülményekben ezek a munkák is átalakultak: Ferenc pápával egyetértve mondta Tamás atya, hogy fontos az evangelizáció megjelenése az online térben. Egyházmegyénk honlapján naponta megjelenő lelki táplálékokat emelte ki plusz tartalomként és az online közvetítéseket, de mindezek valóban az evangelizáció területét érintik, azaz megszólítanak, gondolatot ébresztenek, meghívót küldenek, ám a pasztoráció valós térben történik, ahhoz elengedhetetlen a személyes jelenlét.

Az ifjúságpasztoráció valamint a hivatásra való elköteleződés kapcsán a fiatalok támogatását emelte ki, döntésükben való megerősítést, segítséget, hiszen „nem azt a szabad, aki azt tesz, amit akar, hanem az, aki a szabad akaratát is tudja irányítani” – mondta. Ebben segítenek a találkozások, lelkigyakorlatok, imaalkalmak.

Az is kiderült, hogy Tamás atya számára a lelki megújulást és feltöltődést a „hajnal ajándéka” hozza, amikor a korai, tiszta és csendes órákban imádkozhat, gondolkodhat. És maga az imádság; ezt pont azért kaptuk a „Nagy Töltőmestertől”, hogy töltődjünk általa, energiát kapjunk. A közösségünk, híveink, gyermekeink pedig olykor belőlünk töltekeznek, olykor mi töltekezünk belőlük. A sport is egy jó lehetőség, hogy testünket, a „Szentlélek eme templomát” újratöltsük.

A beszélgetés utolsó állomásként a Jézus-imáról beszélgetett a két atya, erről az egyszerű szavakkal megfogalmazott vallomásról, mely bármikor imádkozható: futás közben, buszon vagy akkor, mikor nincs időnk imádkozni.

Az interjú zárásaként Tamás atya egy rövid lélegzetvételű Jézus-ima gyakorlatot vezetett a hallgatók számára.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: képernyőkép

Nyíregyházi Egyházmegye

pasztoráció, Szabó Tamás




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert