A fényétől némileg megfosztott húsvéti ünneplésünket föleleveníthetjük az ünnepfelezés és az ünnepzárás napján.
A Metropólia május 1-jén kiadott rendelkezésében utalt arra, hogy május 6-án és 20-án újra imádkozhatjuk a teljes húsvéti szertartásunkat.
Ez azt jelenti, hogy az adott napra szóló tipikális előírásokat némiképp háttérbe téve a liturgikus napot teljes húsvéti ünnepléssel végezhetjük el. Bizonyos módosítások azért szükségesek, s erről is kell szólnunk néhány szót. Például az ünnepfelezés nyilván nem maradhat el teljesen, hiszen annak igen erős teológiai és lelki tartalma van. Annak előesti vecsernyéjét kedden még elvégezzük az előírásoknak megfelelően, és az ünnepkörét is természetesen megtartjuk egészen következő hét keddjéig.
Ami más lesz, az szerda reggel kezdődik. Az utrenyét teljes egészében a föltámadási szertartás előírása szerint végezhetjük. A húsvéti sztihirák alatt természetesen ikon és keresztcsókolást nem tartunk. Mint ahogyan a szertartás előtt körmenetet sem. A Szent Liturgiát is ugyanígy és a fényesheti imaórákat is teljes húsvéti renddel végezhetjük (persze, pászkaszentelés nélkül). Majd a vecsernyét szintén húsvéti renddel. Még a kis esti és éjféli zsolozsmát is végezhetjük a fényesheti rend szerint.
Lehet, hogy nem tűnik olyan nagy jelentőségűnek ez a kezdeményezés, mégis egy apró jele, megerősítése annak, hogy számunkra mennyire fontos a húsvét fényes megünneplése. Ez is nyilván még teljesen visszafogott lesz, hiszen hívek továbbra is alig tudnak rajta résztvenni. S talán az idő is kevés, hogy egyáltalán a híre sokakhoz eljusson. De, ha mi magunk a környezetünkben lévő néhány hívővel, családtaggal ilyen módon megtartjuk ezt a pótünneplést, akkor annak lelkünkben megérlelődő lelki gyümölcsei titokzatos módon híveinkre is hatnak.
Ugyanakkor, ha tömegeket nem is hívhatunk ezekre a szertartásokra, ezeket is közvetíteni fogjuk a világhálón keresztül.
Az itt közölt lehetőség tehát két napra, május 6-ára (ünnepfelezés) és május 20-ára (ünnepzárás) vonatkozik. Mindenkit buzdítunk, ahogy teheti kapcsolódjék be ebbe az ünneplésünkbe. Éljük át újra (és újra) a föltámadás örömét!
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |