Nagymaros catholic youth meeting online

„Maradj velünk, Urunk!” – Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Találkozó online

„Május 23-án – ahogy évtizedek óta mindig – ismét benépesült volna a plébániakert a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkező fiatalokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban ha nem is áthúznunk, de átalakítani kellett terveinket: így arra hívunk benneteket, hogy csatlakozzatok, vegyetek részt az első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón!” – szólítják meg a fiatalokat a találkozó honlapján a szervezők.

Forrás és fotó: nagymaros.katolikus.hu2020. május 7. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1422 napja íródott

A találkozó mottójául a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványok szomjas kérését válaszottuk: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29)

A főelőadást Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára tartja majd, a szentmise főcelebránsa pedig Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke lesz.

A fakultációk között nem maradnak el az olyan klasszikus nagymarosi programok, mint Kerényi Lajos atya előadása vagy a Kérdezz-felelek, de Varga Kapisztrán ferences atya segítségével szeretnénk reflektálni hitünk fényében arra a rendkívüli helyzetre is, amit a járványveszély miatt mindannyian átélünk. Velünk lesznek egy körkapcsolás segítségével az egyházmegyék püspökei és fiataljai, és ugyanígy megszólalnak olyan magyarok, akik külföldi missziókban, más kontinenseken teljesítenek szolgálatot.

Hívunk benneteket, hogy imádkozzunk együtt  a találkozón a betegekért, az őket szolgáló ápolókért, orvosokért, az idősekért, és hogy tetteinkkel enyhítsük a szenvedést és segítsük a járvány megfékezését.

Hamarosan olvashatjátok a találkozó honlapján a részletes programot, és itt tesszük majd közzé azt is, hogy milyen módon kapcsolódhattok be a találkozóba. Május 23-án találkozunk – #haMarosan!

Készüljünk együtt a találkozóra! A Nagymarosi Levél kockái a Jeruzsálem és Emmausz között húzódó útig kísérnek, ahol a feltámadt Jézus és tanítványai nyomába szegődhetsz. Ide kattintva olvashatjátok.

Forrás és fotó: nagymaros.katolikus.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

Nagymaros, ifjúsági találkozó




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert