Együtt az Istenszülővel VI. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VI. – lelki táplálék nehéz időkben

„Mária az élet borát adó szőlőgerezdet termette meg nekünk, hogy egyszülött Fiában örök éltünk legyen”– rövid beszédekből álló sorozatunkban dr. Ivancsó István teológiai tanár, rókahegyi lelkipásztor hatodik elmélkedését olvashatják.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 8. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1614 napja íródott

Üdvözlégy, ki a titkos szőlőgerezdet sarjaztad!

Folytatjuk az Istenszülő számára a virágszálak gyűjtését, hogy szép csokorral köszöntsük őt a májusi estéken. És folytatjuk az ő örvendezésre való felszólítását is. Ma egy érdekes kifejezéssel tesszük ezt a sztichira alapján, amely „titkos szőlőgerezdnek” nevezi őt. De a mondat minden egyes szava különleges.

Először is itt van a „titkos” szőlőgerezd. Titkos, titokzatos, misztikus! Az eredeti görög liturgikus szöveg alapján ez utóbbi jelentés a legfontosabb. Nem egyszerűen csak titkos, az ember elől eltitkolt dologról van szó, hanem olyan titokzatosról, ami misztikus, amit hétköznapi gondolkodással nem lehet megérteni. Igen, rámutat, hogy a mi világunk mennyire más, mint az Isten világa! Különösen is sugallja, hogy ha a hit dolgait legalább valamennyire meg akarjuk érteni, ki kell szakadni a megszokott, hétköznapi gondolkodásunkból.

Másodszor itt van az a furcsa szó, hogy „szőlőgerezd”. A gyermekek, a fiatalok nem értik, mit jelent ez a régies szó. Pedig egyszerűen csak „szőlőfürt” a jelentése. Ha jól megfigyeljük, itt nem Máriát jelenti, hanem Jézust, akit ő a világra hozott. Tehát Mária valójában a szőlőtő, amin a szőlőfürt terem. – Érdekes, hogy az Evangéliumban Jézus saját magát nevezi szőlőtőnek (Jn 15,5), mert ott a tanítványaival való kapcsolatáról szól. Máriával kapcsolatban viszont ő a „szőlőgerezd”.

Harmadik szavunk ismét furcsa: „sarjaztad”, amivel a hétköznapi beszédben nem szoktunk találkozni. De az értelmét tudjuk. Ahogy a fű kisarjad, ahogy a fák levelei kisarjadnak, úgy sarjadt ki Máriából az ő egyszülött Fia az Isten akaratából. Ezért lehet ő a „legszentebb, legtisztább, legáldottabb”. Kisarjasztotta, felnevelte, megérlelte nekünk a „titkos szőlőgerezdet”, hogy abból az ember szívét felvidámító bor legyen (Zsolt 103,15) – amint naponta imádkozzuk a vecsernye zsoltárában. Vagy még inkább az a bor legyen, ami a Szent Liturgiában az „élet italává” válik. Íme, a „misztikus szőlőgerezd” igazi jelentősége! Márián keresztül valósult meg, hogy örök életünk lehessen, ha „esszük Krisztus testét” és „isszuk az ő vérét” (Jn 6,54), mert ez a vér, ami a kehelyben lévő borból változott át, „kiontatik a bűnök bocsánatára”.

Így szólítjuk Máriát örvendezésre: aki gondolkodásunkat magasabb szintre emeli, aki az élet borát adó szőlőgerezdet termette meg nekünk, hogy egyszülött Fiában örök éltünk legyen.

 

Ezt olvasta már?

Együtt az Istenszülővel V. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel III. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel II. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel – lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, Paraklisz




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert