God trusts us! - gypsy ministry during the pandemic

Isten bízik bennünk! – cigánypasztoráció a járvány idején

 „Nem felejthetjük el egymást azért, mert nem találkozhatunk fizikailag” – mondta Orosz Rita, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs koordinátora. A járvány a pasztorált cigányközösségekbe sok helyen nélkülözést és hosszú távú gazdasági visszaesést hozott. „Azok a családok, ahol eddig is minimális keresetből éltek, s most elveszítették munkalehetőségeiket, tartalékok nélkül maradtak. Most a cigáypasztoráció munkatársainak a szociális segítő munkát is fel kell vállalni. Nem mehetünk el egy éhező gyermek mellett…” ugyanakkor egy biztató szó, egy őszinte telefonbeszélgetés, a lelki gondozás is támogatást nyújthat embertársainknak – Orosz Ritát az egyházmegye járvány idején végzett cigánypasztorációs tevékenységéről kérdeztük. A fotók illusztrációk!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye (archív fotók)2020. május 15. 13:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 168 napja íródott

Hogyan változott meg a munkája az egyházmegyei cigánypasztoráció koordinátoraként a járvány alatt?

Sokat telefonáltam, chateltem az elmúlt időszakban, kicsit kevesebbszer ültem autóba, mint korábban.

Hiányoznak is a nagy ölelések!

Egyik fontos szempont végig az volt, hogy ne veszítsem el a kapcsolatokat, amelyeket eddig építettünk a családokkal. A felmérések ideje van: azon kívül, hogy őszintén beszélgetünk a pasztorált családokkal arról, mire van szükségük, azt is jó tudni, ki miben tud/akar segíteni. Nagy előny, hogy sokakat ismerek, tudom, kire miben számíthatok, s ki miben szenved hiányt, megismerve a családok problémáit és erősségeit a kapcsolatrendszer egy támogató hálóvá alakulhat.

Mint egy alulról jövő kezdeményezés…

Igen. Mindenki tud valamit nyújtani, mindenki tud valamivel segíteni. Már régen gyakoroltuk, amikor megfogalmazva is találkoztam vele: mindenki lehet valakinek az angyala. Egyikünk bevásárol az idős szomszédjának, másikunk kapcsolatot tart neten és segít tanulni, van olyan, aki minden nap imádkozik, elsősorban a tanulókért, hogy ne maradjanak le nagyon a gyerekek a tananyaggal… Tanodáink digitálisan működnek most is, illetve a korlátozások mérséklésével már ügyeletet is tartunk.

Most materiálisan is többet kell segíteni, ám a legfőbb feladat változatlan: lelki támaszt nyújtani, az istenhitet erősíteni. Elérni a felnőttek körében, hogy -ha már együtt is élnek- jussanak el a házasság szentségéig, találják meg az Istenhez vezető utat. A gyermekekben vágyat ébreszteni a jóra, az igazra, a szépre… Eljuttatni őket is a szentségi életre.

A járvány következtében beállt gazdasági hanyatlás a hátrányos helyzetű családokat sújtotta leginkább. Milyen módon tudnak rajtuk segíteni?

Szervezetten minél későbbre toljuk a segítségnyújtást, mert tudjuk, hogy hosszú ideig fogjuk érezni a mostani helyzet nehézségeit, sok-sok hatása, következménye csak később fog kiderülni, illetve később tapasztalják majd a családok.  Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem ugrunk azonnal, és nem segítünk, ahol szükséges. Már húsvét előtt is juttattunk el élelmet, ruhaneműt, tisztítószereket azokhoz, akik (vagy akiknek a lelkészei) jelezték annak szükségességét. És ez most is folyamatos. Leginkább tartós élelmiszer, tisztító- illetve fertőtlenítőszer az, amit kérnek tőlünk, s igyekszünk is mindenkit támogatni.

Hogyan juttatják el az adományokat?

A személyes segítségnyújtás elengedhetetlen, és veszélytelen is, ha betartjuk a megfelelő óvintézkedéseket: telefonálok, hogy most teszek le a kapuban egy csomagot, beülök az autóba, megvárom, amíg érte jönnek; integetünk egymásnak. Érintkezés, tiltott kontakt nincs, de a segítségadás megtörténik, és a személyesség jó érzése is megbizserget…

A személyesség a cigánypasztorációnak eddig is egyik legfontosabb mozgató ereje volt…

Meggyőződésem, hogy a személyesség, a személyes kapcsolatok lendítenek át életünk nagy nehézségein.

Ugyanígy igaz, hogy örömeinket is személyes jóbarátainkkal osztjuk meg. Most csak eszembe jut, bár nem érinti közvetlenül a témát, hogy egy aranyos fiatal cigány anyuka elsők között nekem írta meg a kórházból, hogy megszületett a kislánya, karantén időszak alatt. Szóval az embertől emberig tartó odafigyelés sokat számít. Ezt a konkrét segítségnyújtásban is tapasztalom: szinte „örökbefogad” a jómódú család egy elesettebbet, és aki ad, tudja, kinek adja, aki kap, nem szégyenkezik a nagyvilág előtt, hanem valami kis intimitása van az elfogadásnak (is).

Még fontosabb ebben a mindannyiunkat érintő és megviselő időszakban az egymásnak nyújtott mentális segítség, a vigasz, és itt szintén igaz:

bárkiből lehet vigasztaló és vigasztalt!

Vagy egyszerűen csak biztosítjuk egymást az odafigyelésünkről: most aztán köszöntöm névnapján, szülinapján, akiről csak tudok, hogy ünnepel. Nem felejthetjük el egymást azért, mert nem találkozhatunk fizikailag.

Hogyan érte a pasztorált cigány közösségeket a karanténba kényszerültség?

Mintha előkészítettük volna a mini-találkozóinkkal, hogyan reagáljunk a mostani helyzetre… Mini-találkozó alatt azt értjük, hogy 3-4 közösség tagjai egy délutánt együtt töltenek, imádság, előadás, annak témájáról beszélgetés, közös étkezés, esetleg éneklés vagy tánc fér bele. Max. 40-50 fővel. Nos, ezek a találkozások megerősítették a közösségek közötti kapcsolatot, de a személyek közötti barátságokat is. Most nagyon sokat jelent, a bezártságban, sokak számára magányosságban, hogy felhívja-e őket valaki!

Sokakat érintett a munkahely elvesztése is. Azok a családok, ahol közmunkából, napszámból, eddig is minimális keresetből éltek, s most elveszítették munkalehetőségeiket, tartalékok nélkül maradtak. Most a cigáypasztoráció munkatársainak a szociális segítő munkát is fel kell vállalni, mert nem mehetünk el egy éhező gyermek mellett.

A hátrányos helyzetű családokban emellett most a tantermen kívüli, digitális oktatással is nehézségeik adódnak a puszta eszközhiány miatt. Milyen módon birkóznak meg ezzel a helyzettel?

Csak néhány példával felelnék erre a kérdésre: egy négygyermekes, templomba járó, szorgalmas családban van egy középiskolás, két általános iskolás és egy nagycsoportos óvodás gyermek: két telefonon próbálnak tanulni hárman…

Egy másik családban a három általános iskolás lánnyal szívesen foglalkozik az anya, de először azzal kell megküzdenie, hogy ő maga megértse, mit is kell csinálni, azután magyarázza a lányainak: az egész napjuk rámegy.

A harmadik: ötgyermekes anyukának dolgoznia kellett végig. A türelmetlenebb természetű apa két óvodással és három iskolás gyermekkel küzd minden nap. És örülnek, hogy anya nem veszítette el a munkáját.

Olyan család is van, ahol a nagyobb gyerek vigyáz a kisebbre.

A diákok közül azok, akik eleve hátrányokkal indultak, sokan tanulás és kontroll nélkül maradtak, az iskola és a gyermek között egyoldalúvá vált a kommunikáció:

a leszakadás sokkal látványosabb lesz, mint korábban.

Milyen módon tudnak rajtuk segíteni a cigánypasztoráció különféle működési formái a jövőben?

Fontos, hogy a tanodák újrakezdhessék áldásos tevékenységüket, s talán még átgondoltabban kell támogatnunk a gyerekek fejlődését, tanulásukat.

A kényszer szülte, de úgy tűnik, ezen a területen is beválik a személyes kapcsolat erősítése: egy pedagógushoz most kevesebb gyerek tartozik, de több időt töltenek/töltünk együtt. „Annak tanul a gyerek, akit szeret” - nem tudom, kitől hallottam, de igaz.

Sok szülő szembesült azzal, hogy nem tudja segíteni a gyermekét az otthoni tanulásban. Talán eljött annak is az ideje, hogy

jobban szorgalmazzuk a felnőttoktatást.

És amire rámutathat a pedagógustársadalom számára, vagy az egész oktatási rendszer felismerése lehet: millió kihasználatlan lehetőségünk van arra, hogy valamit megértessünk egy gyerekkel. Olyan módszerek, játékok, tanulói kísérletek állnak rendelkezésre, amelyek segítségével nem bemagolnak egy szabályt, hanem értik, talán még alkalmazni is fogják ezeket. Úgy érzem, a játékos, élményt szerző tanítás-tanulás „bejön” a cigánygyerekeknek.

De hadd hangsúlyozzam ismét és ismét: miközben igyekszünk minden területen támogatást nyújtani, folyamatosan tudatosítanunk kell, hogy az egyháznak csak részfeladata a szociális segítségnyújtás. Szeretnék megosztani egy saját élményt. Közel 30 évvel ezelőtti történet. Sok-sok nehézséget éltünk meg a környezetünkkel együtt a lakóhelyünkön. Az Országos Lelkipásztori Intézet akkori vezetőjéhez fordultunk, sorolva, mikben számítunk rá. Blancenstein Miklós atya válasza az volt, hogy mindenben szívesen segít, de higgyük el, ezeknek a problémáknak a nagy részét meg tudjuk oldani mi magunk. Tanácsokat adott, és hitet, kis önbizalmat!

Hiszem, hogy sok esetben a cigányközösségeinkben is csupán erre van szükség: bízzanak Istenben és önmagukban, Isten is bízik bennük!

 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye (archív fotók)

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, járvány, Orosz Rita
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert