Kegyhelyigazgatók találkozója Zarvanyicában

Kegyhelyigazgatók találkozója Zarvanyicában

2016. szeptember 20–21. között rendezték meg ezúttal az ukrajnai Zarvanyicában a Mária- és Nemzeti Kegyhelyeket tömörítő Európai Máriás Háló évente megrendezett konferenciát.

Máriapócs Nemzeti Kegyhely2016. szeptember 29. 16:25

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2758 napja íródott

Talán nem cseng olyan ismerősen a fülünkben Zarvanyica neve, mint Czestochowa, Lourdes vagy Mariazell, pedig egy közösségbe tartozunk. Az Európai Máriás Háló 15 tagjának egyike ez az ukrajnai kegyhely, ahol a búcsújáró helyeken tevékenykedők találkozóját tartották szeptember folyamán. Máriapócsot öten képviselték, köztük Szocska Ábel atya apostoli kormányzó és Orosz István atya kegyhelyigazgató.

Az előadásokat több nyelvre fordították, így a jelenlévők sokat tanulhattak dr.Ivan Sichkaryktól, aki az Istenszülő tiszteletének biblikus és liturgikus aspektusait vizsgálta, Teodor Martyniuk püspöktől, aki rávilágított az Istenszülő tiszteletének spirituális összefüggéseire, dr.Vitaliy Kozak pedig végigvezette a hallgatóságot az Istenszülő tiszteletének történelmén.

A máriapócsi kegyhelyünk vezetői is jelen voltak a konferencián
A máriapócsi kegyhelyünk vezetői is jelen voltak a konferencián

Az Istenszülő születésének Julián-naptár szerinti (13 napos különbség) ünneplése volt a konferencia csúcspontja, amikor az előesti érseki Szent Liturgiát követően fáklyás körmenettel vonult a tömeg a kegytemplomhoz a további szertartásokra.

 „Minden találkozás rejteget meglepetéseket, s mindegyikből tanulhatunk, meríthetünk. Különösen igaz ez olyankor, amikor hasonló feladatot végzők, hasonló örömökkel és nehézségekkel küzdők beszélgethetnek napokon át” – mondta István atya.

A három nap alatt minden kegyhely lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Szerda délután megrendülten állhattak meg Joszip Szlipij bíboros szülőházában és Ternopil látnivalóinak megtekintésére is maradt idő. Szerda este a közös vacsora után búcsúztak a résztvevők, a viszontlátás reményében.

Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert